Magyar Katolikus Kultúra Napjai Szombathelyen

EB • 2012. október 10., szerda •
A Jó Pásztor nyomában címet viseli Sill Aba Ferenc életrajzi kötete, melyet a Magyar Katolikus Kultúra Napjai nyitórendezvényén mutattak be.

A hit, amely nem válik kultúrává, rosszul megélt, rosszul átadott-mondta Veres András megyés püspök a könyvbemutatót megelőző beszédében. Hozzátette: ahol megjelent a krisztusi kultúra, ott életet formáló erővé vált. Az egyes művészeti ágakat is Krisztus személye és tanítása köti össze.

Immáron negyedszer rendezik meg a Magyar Katolikus Kultúra Napjait Nagyasszony ünnepéhez kapcsolódóan. A zene, az irodalom és a történelem is bemutatkozik. Legyünk hordozói, megélői, továbbadói. A kultúra emeli  a személyi méltóságot, megtanít mások tiszteletére és elfogadására- fogalmazott a megyés püspök.

Szerdán és csütörtökön rendhagyó rajz- és történelem órákat tartanak, majd csütörtökön délután kiállítás nyílik az Egyházmegyei Levéltárban Kovács Sándor egykori püspök II. Vatikáni Zsinaton vállalt szerepéről.  Szombaton egyházmegyei kórustalálkozót rendeznek, 21-én pedig Pem László orgonakoncertjével zárul a programsorozat.

 

A ferencesek egyik nagy öregje, Sill Aba több mint hetven éve lépett be Szent Ferenc rendjébe. Súlyos időknek a tanúja. Személyes emléke van arról, hogy milyen megaláztatásban részesültek az állam részéről a püspökök az ötvenes évek elején. Nevezte őt a kommunista sajtó lélekkufárnak, az egyházügyis pimasznak, és az ávós vallató csikket nyomott el az arcán. Beszervezni azonban nem tudták. A bajban szerencséje is volt, mert mint mondja, a cápa alatt úszkáló kis halakat kevésbé bántják.


Nyolcvanon túl is fiatalos lendülettel végzi tudományos és lelkipásztori feladatait. Szombathely megbecsült polgára. Életével bizonyítja, hogy az önmagunkkal szembeni igényességgel, a fölösleges konfrontációk kerülésével és természetesen a gondviselés segítségével a legnehezebb körülmények között is helyt lehet állni szerzetesként, papként, értelmiségiként.

Derű, humor és bölcsesség sugárzik belőle. Vagyis igazi ferences, akinek megadatott, hogy abban a rendházban tevékenykedhet provinciája újra engedélyezése óta, melyben a feloszlatásig élt.

Itt bele is olvashat Sill atya könyvébe.

közösség

további frisss

lap tetejére