Ma van az autizmus világnapja - 4 milliót kap a várostól az Esőemberke Alapítvány

EB • 2013. április 02., kedd •
Szombathely önkormányzata a megalakulása óta támogatja az Esőemberke Alapítványt, az idén összesen négy millió forinttal. Az erről szóló megállapodást ma, az autizmus világnapján írták alá.

Az autizmus olyan fejlődési zavar, melyben a társas viselkedés, a kommunikációs készségek és a gondolkodás fejlődése sérült. Ezért az autizmussal élő emberek sokszor furcsán, kiszámíthatatlanul viselkednek – olvasható az úgynevezett „Bocs kártyán”, melyet a kuratórium elnökétől kaptunk a sajtótájékoztató elején.

Az autizmus nem betegség - hangsúlyozza többször a köszöntő alatt Nádorné Vörös Ibolya. A fentiekből kitűnik, a beteg ember valóban nem ilyen… Ettől függetlenül szükségük van a mindennapi támogatásra, törődésre. Az Esőemberke Alapítvány ezen célból 1997-ben jött létre, szülői kezdeményezésre.

2007-ben, április másodikát az autizmus világnapjává kiáltották ki, s ebből az alkalomból a világ több nagy építménye kékbe borul. Így lesz az idén az Országház kupolájával is - mondta el dr. Puskás Tivadar polgármester. Szombathely a 17:00-kor induló „Kék sétával” csatlakozik a nemzetközi rendezvénysorozathoz, majd a Városháza előtt köszöntőkkel, ünnepi műsorral folytatódik a program.

Az alapítvány körülbelül 100 családdal tartja a kapcsolatot, de ennél többen vannak a nem diagnosztizált autisták. A 2008-ban alapított Holnap Háza tíz autista számára jelent bentlakási lehetőséget.

A szombathelyi önkormányzat félévente két millió forinttal támogatja az Esőemberke Alapítvány működését. Az erről szóló megállapodást dr. Puskás Tivadar polgármester és Nádorné Vörös Ibolya, kuratóriumi elnök írta alá.

közösség

további frisss

lap tetejére