Ma már nem állhat a gyermekvállalás útjába a munkavállalás

Magyar Idők, Freedom City • 2018. augusztus 23., csütörtök •
Soha nem volt ennyi bölcsődei férőhely - mondta Novák Katalin.
Ma már nem állhat a gyermekvállalás útjába a munkavállalás

2010-hez képest másfélszeresére emelkedett a férőhelyek száma, amit a következő években további 12 ezerrel emelnek, erre 20 milliárd forint költségvetési forrást különített el a Kormány – tette hozzá a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. A cél, hogy ne legyen akadálya a munkavállalásnak a gyermekvállalás, a gyermekvállalásnak pedig a munkavállalás. Szeretnének segítséget nyújtani azoknak a családoknak, amelyekben a szülők dolgoznak és három év alatti gyereket nevelnek. A korábbiaknál jobban elismerik a bölcsődei dolgozókat anyagilag is, a felsőfokú végzettségűeket beemelték a pedagógus-életpályába, ami átlagosan 63 százalékos béremelkedést jelent. Emelték a középfokú vagy az alacsonyabb fokú végzettségűek bérét is, ez az ő esetükben átlagosan 40 százalékos többletet jelent. Csaknem 20 százalékkal nőtt a bölcsődei dolgozók száma, és egyre emelkedik a felsőfokú végzettségűek aránya is, köszönhetően a továbbképzési lehetőségeknek. Emellett idén a bölcsődék esetében feladatalapú finanszírozásra tértek át, aminek köszönhetően 3,5-szeresére emelkedett az erre szánt költségvetési forrás, így már nem ráfizetéses bölcsődéket működtetni az önkormányzatoknak.

közösség

további frisss

lap tetejére