Leszüretelte a levendulát a szombathelyi karitász

VN • 2018. július 20., péntek •
Most már a feldolgozással foglalkoznak.

Összesen 20 ezer tő levendula virágát szedték le az elmúlt hetekben a Szombathelyi Egyházmegyei Karitásznál. A legtöbbet, 12 ezer 500 tő „aratását” kedden fejezték be Vásárosmiskén - számolt be a Vas Népe. A Karitász legnagyobb levendulását 2010-ben hozták létre, 2015-ben levendulafeldolgozó üzemet is avattak ott. Az idén június közepétől lehetett a levendulát betakarítani, de csak azokon a napokon, amikor sütött a nap. A növény ekkor tartalmazza a legtöbb illóolajat – mondta el a lap kérdésére Márton Dezsőné, a Levendula-ház szakmai vezetője. A napfényes napokon 8 és 10 óra között a nappali szociális foglalkoztató öt kliense szedte a virágot, tíz begyűjtötte és válogatta. A megszáradt levendulát most morzsolják. A karitász Döbörhegyen, Nagylengyelben és az ölbői Szent Miklós Gyógyfüves Házban termeszt még nagyobb mennyiségben levendulát, de Szombathelyen, a Hollán Ernő utcai központ udvarát is ez az illatos növény díszíti. Idén többféle új készítményük lesz a növényből.

közösség

további frisss

lap tetejére