Közösségi házat kap Sorokmajor

EB • 2013. május 05., vasárnap •
Vasárnap délután tették le az alapkövét annak a sorokmajori közösségi háznak, amelyre évek óta várnak már a városrész lakói.

Az első itt tartott fogadóórán derült ki, hogy nincsen közösségi tere a sorokmajoriaknak, az igény már ekkor megfogalmazódott - idézte fel az előzményeket Puskás Tivadar polgármester az ünnepségen, a Jézus Szíve Templom szomszédságában.  Hozzátette, nagy öröm a mai, hiszen valami új fejlesztés veszi kezdetét.

Ágh Péter, Sorokmajor képviselője köszöntőjében először az édesanyákhoz, nagymamákhoz szólt Anyák napja alkalmából. Majd így folytatta: történelmi pillanat tanúi vagyunk, hiszen egy gyarapodó közösség jelenének és jövőjének az alapjait fektetik le. Nem elég az út-és a csatornahálózat ahhoz, hogy a városrész működjön. Szükség van a hagyományőrzésre-és teremtésre, a kulturális folytonosságra és az emlékekre is. Ott kezdődik az ember, amikor igényei túlmutatnak a mindennapi betevőn- fogalmazott.

A közösségi ház, amely a sorokmajoriak és a szaléziak összefogásával, továbbá Hende Csaba honvédelmi miniszter, országgyűlési képviselő támogatásával épülhet meg, igazi találkozó-és beszélgető helye lehet fiataloknak és idősebbeknek egyaránt.

Hende Csaba kiemelte, a sorokmajoriakban megszületett az elhatározás, ezért lehet ez az épület majd több puszta tégláknál és cserepeknél. A közösségi élet szem előtt tartandó, az egymás közelségéből szerzett javakat a mindennapjainkban is hasznosíthatjuk- mondta.

A verses-zenés műsorral tarkított alapkőletételi ünnepség végén Veres András megyéspüspök megáldotta a jelenlevőket és a közösségi ház helyét.

közösség

további frisss

lap tetejére