Közösségi ház épül Kámonban

Szerző: frisss.hu Fotó: frisss.hu • 2017. november 26., vasárnap • 16:59 •
Ünnepélyes körülmények között tették le a kámoni közösségi ház az alapkövét, mely 60 millió forintos beruházás keretében épül majd meg.
Közösségi ház épül Kámonban

Búcsú alkalmából ünnepi szentmisét tartottak a kámoni templomban, melyen többek között megjelent Hende Csaba országgyűlési képviselő, Puskás Tivadar polgármester, valamint Székely János megyéspüspök is. Az istentisztelet után pedig lerakták annak a közösségi háznak az alapkövét, mely 160 négyzetméteres belső térrel, valamint egy 50 négyzetméteres terasszal várja majd a kámoniakat.

Régi vágya teljesül ezzel a közösségi házzal a városrész lakóinak – mondta köszöntőjében Hende Csaba, az Országgyűlés alelnöke.
A 60 millió forintos beruházás anyagi feltételeit a Szombathelyi Egyházmegye biztosítja, valamint a hívek adományai.

frisss

közösség

további frisss

lap tetejére