Közgyűlés után értékelt a polgármester

Frisss • 2013. március 01., péntek •
Van költségvetése Szombathelynek, az adósságkonszolidáció után pedig indulhatnak a fejlesztések - összegzett Puskás Tivadar az éjszakába nyúló februári közgyűlés után.

Történelmi közgyűlésen vagyunk túl, a legfontosabb, hogy elfogadták a város költségvetését, amely új szerkezetű, igazodik ahhoz a törvényi előíráshoz, hogy nem lehet működési hiány- kezdte Puskás Tivadar polgármester. Elmondta: a város költségvetése 16 milliárd forint, ennek 70 százaléka önerős forrásokból áll össze.  Az idei költségvetés is takarékos, de már látjuk az alagút végét, és levegőt kaphatunk - tette hozzá.

A közgyűlés szünetében írta alá a polgármester az adósságátvállalásról szóló szerződést a Kormányhivatalban. 2010 októberében Szombathely adóssága 18, 3 milliárd forint volt, az elmúlt két évben ezt sikerült 16, 2 milliárdra ledolgozni - ismertette a részleteket. Ennek a 65 százalékát vállalta át a kormány, így a város adóssága jelen pillanatban 5, 7 milliárd forint.

A fejlődés lehetőségének a kapuja nyílt meg a város előtt - mondta Puskás Tivadar, aki önerőből megvalósuló, illetve uniós támogatással tervezett fejlesztéseket is említett. A korábbi ígéretek most valóra válhatnak a megvalósuló csapadékvíz-elvezetéssel, vagy a Savaria téri tömbbelső kialakításával. Továbbá befejeződhet a várost észak-dél irányban összekötő bicikliút-hálózat kiépítése, fejlesztik a Csónakázó-tó környékét, és az Integrált Városfejlesztési Stratégia második ütemében megépülhet a körforgalom az Operint utca és a Dózsa György út között is.

A polgármester szólt arról is, hogy az SZMSZ módosításnak köszönhetően a két közgyűlés óta eltelt események beszámolója értékes napirendi ponttá vált azzal, hogy nem a közgyűlés elején, hanem a napirendi pontok megtárgyalása után hangzottak el.

Szombathelyen politikai viták vannak, de a szélsőséges nézeteket mindnyájan elutasítjuk - emelte ki, miután a közgyűlés majdnem minden tagja jelezte, hogy részt vesz a szombati csendes demonstráción.

közösség

további frisss

lap tetejére