Közgyűlés ÉLŐ: költségvetés, közbiztonság, városfejlesztés (képekkel)

BB • 2013. február 28., csütörtök •
Szép napot kívánunk mindenkinek a Városháza nagyterméből! 2013 második közgyűléséről köszöntjük Önöket! Híven az eddig megszokottakhoz, ma is itt ülünk majd egész nap és beszámolunk Önöknek a legfontosabb történésekről. Az első "ütésváltások" már megtörténtek. Szó lesz még a költségvetésről, a tanulók ösztöndíjáról, az MMIK-ról és a közbiztonságról is.
Közgyűlés ÉLŐ: költségvetés, közbiztonság, városfejlesztés (képekkel)

20:54 Károlyi Ákos volt a legalkalmasabb jelölt 

Németh Kálmán az aljegyző kinevezése kapcsán elmondja, hogy valóban Károlyi Ákos volt a legalkalmasabb jelölt, de mivel a polgármester közvetlen munkatársai közé tartozott, illett volna tájékoztatnia Puskásnak a közgyűlést. 


20:44 Kedden lakossági fórum lesz a Vízöntő utcában

Ugyancsak kérdésre válaszolt Marton Zsolt, mikor arról beszélt, hogy kedden 16:30-kor a Vízöntő utcában bemutatják a Távhő faaprítékos kazánjának koncepcióját, majd elviszik a lakókat a Mikes Kelemen utcába is, ahol megmutatják, hogy működik mindez a gyakorlatban. 


20:31 Ki hol járt?

Kérdésre válaszolva Marton Zsolt alpolgármester elmondja, Budapesten járt Hende Csaba honvédelmi miniszternél, mivel a HM bérlő kijelölési joggal rendelkezik. Erről tárgyaltak a honvédelmi miniszterrel. Megtudjuk azt is, miért volt Lazáry Viktor Budapesten, a képviselő 11 órakor indult, és a laktanya ügyében tárgyalt egy illetékessel. 


20:24 Lazáry Viktor a naptárját nézegeti

Véget ért a hivatalos napirend, most a két közgyűlés között eltelt időszak beszámolója következik. Horváth Zoltán arra volt kíváncsi, mit csinált Lazáry Viktor Budapesten. Az alpolgármester fejből nem tudja, előveszi a naptárát, és megnézi. 


20:17 Legálisan jöhet a benzin az Ady térre

Technikai napirendi ponton vagyunk túl, a város tulajdonában lévő Ady téri benzinkutat továbbra is a MOL bérelheti, 2.600.000 Ft éves áron. A szerződés egyébként ma jár le, így fellélegezhetnek, holnap is legálisan jöhet a benzin az Ady térre. 


19:52  Folytatjuk

És már folytatjuk is, de nem csak folytatjuk, felgyorsulunk, s lekörözzük az időt, mint négyütemű trabant, a kemping biciklit. Merthogy a szocialista frakció nincs a teremben, így jóval gyorsabban lehet haladni, nem szúrnak közbe hozzászólásokat. 


19:30 A polgármester szünetet rendel el 19:45-ig


19:20 Dr. Takácsné Dr. Tenki Máriának fantasztikus hangja van

Épp a kamerák elhelyezéséről beszél, mint mondta, mindenképpen megelőző jellegűek lesznek a kihelyezések. És íme egy kép még, mivel már rég láttuk politikusainkat:

A képen: Szakály Gábor


19:12 "Lassan úgy érzem magam, mintha Chichago-ban laknék!" - mondta Lendvai Ferenc

Persze csak ironizált. Elmondta, hogy az ő választókörzetében a biciklilopás a legdurvább bűncselekmény. "Szombathely békés város" - hangsúlyozta. Főleg a lakótelepek biztonsága a kérdéses Gyebrovszki János szerint. Dr. Puskás Tivadar szeirnt is biztonságos város Szombathely, talán az egyik legjobb az országban.


19:00 A közbiztonságról

A tervezet szerint a város 12 új pontjára helyezhetnek ki kamerát, többek között a Kőszegi utca – Mártírok terére, a Károlyi Gáspár térre, az Ady Endre térre, az Operint utcába, az Uránia udvarra, és a Thököly utcába. Statisztikai tények igazolják, hogy a megyében csökkent a bűnözés, ennek ellenére intézkedéseket sürgetnek. Döntés született a közterületfelügyelők számának a növeléséről. Prevenció mindenek előtt, ezért is javasolják a rendőrség támogatásának növelését.


18:25 A bölcsödei térítési díjról megy a vita

A bölcsödékben a 3 évnél idősebb gyermekeknél megszűnik a térítési díj az új határozat szerint. Azonban az óvodák így is telítve vannak, ezért módosító javaslattal a következő évekre térítésmentessé tennék a bölcsödéket, hogy így tehermentesítsék az óvodákat. A javaslatot nem fogadták el, azt viszont igen, hogy bölcsödéből ne lehessen átvinni gyermekeket az óvodába. 


18:05 Dr. Czeglédy Csaba megkínálta mogyorójával Marton Zsoltot

Az alpolgármester elfogadta a táplálékot. Jól jönne már egy kis szünet, kopog az ember szeme az éhségtől. Szerencsére jelenleg jó hangulat uralkodik a nagyteremben.


17:55 Horváth János, helyi lakos is felszólalt

Egy fényképet adott a polgármesternek, amit aztán visszakért. Rá igaz a régi mondás: hozott is, meg nem is. Egyébként a bérházuk állaga miatt panaszkodik, amit ildomos lenne felújíttatni, mivel már több baleset is történt benne, többek között a felszólalóval is. 


17:42 Kisebb technikai probléma, de jön a szünet hamarosan

Balassa Péter szavazó gombjai nem működtek, ezért folyamatosan tartózkodást jeleztek. Szerencsére időben felfedezték a hibát és orvosolták is. 


17:33 Kettes számú napirendi pont: szóljanak az ösztöndíjprogramról

Rettegi Attila: az oktatási bizottság a tervezetet elfogadta. Mivel különösebb ellenérv nem volt, a polgármester máris lezárta a vitát. A cél az, hogy a friss diplomásoknak Vas megye képes legyen munkahelyet teremteni, nem pedig a röghöz kötés - mondta dr. Horváth Attila.  


17:10 Szavazások

Közben csökken a nézőszám a nagyteremben, mi még kitartóan 'ülljük' a helyünket.


17:00 Dr. Czeglédy Csaba az adósságok egyik zsebből a másikba pakolásáról beszél

Ezután dr. Puskás Tivadar lezárta a költségvetésről szóló vitát. Molnár Miklós értékel: a Haladásnál az üzemeltetéssel kapcsolatban csak olyan megoldás jöhet szóba, amellyel a város az ÁFÁ-t vissza tudja igényelni, amennyiben arra van lehetőség. A felülről nyitott HPV oltás támogatásáról: "elvi szempontból ne tegyünk felülről nyitott támogatást."  A hosszú lejáratú hitelek kamatáról: elsősorban a devizahitelek eltűntetése a cél. A fejlesztési és működési oldal egyensúlyba hozása is fontos feladat. 


16:47 "12-ről 16 millió forintra növekedjen a Mesebolt Bábszínház támogatása

A támogatást ne a Weöres Sándor Színház terhére állapítsák meg" - mondta dr. Horváth Attila, akinek négy módosító indítványa van. A negyedik témakör a HVSE-vel kapcsolatos. Balassa Péter: "A HVSE-nél elfolyt pénzeket meg kell keresni!" 

A képen: Kovács Előd


16:34 98 millió a Savaria rehabnak

Szakály Gábor a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász támogatását 30 milliós irányzattal terveztetné át. Majd folytatja: 50 millió forint összegű irányzattal kerüljön megtervezésre a bérlakások felújítása. 
Horváth Zoltán  a kulturális és civil alapokról szól, illetve módosítást kezdeményez média témakörben.
Dr. Takácsné Dr. Tenki Mária a belváros további szépítéséről beszél.
Gyebrovszki János a költségvetéshez járul hozzá pár gondolattal: "a hpv oltás 4 milliós támogatását 10 millióra kellene növelni." Egy másik gondolat: az egészségügy informatikai rendszerének fejlesztése, bővítése is célszerű lenne. 


16:20 Gyebrovszki János szót kér a HVSE vezetőségének

A szót dr. Szakács Dávid kapta meg, majd mégis a Haladás elnöke, Kovács Előd. A felvetett problémákra a polgármester reagált. Végül az együttműködésben bízva zárult a kommunikáció. 


16:13 Marton Zsolt beszél

Idén először kell majd a Csaba úti felüljáró költségeit is beleszámolni a költségvetésbe - mondta az alpolgármester. Csapadékvíz elvezetési projekt indul több helyen is. A Savaria tér belső udvarának felújítása is fontos, illetve a Széll Kálmán utca 51. is felújításra szorul. A Szova Zrt. által jelzett bérlakásproblémák megoldására 50 millió forintot különítettek el - mondta Marton Zsolt. 


16:07 Szabó Éva beszél

A HVSE egyik pályamunkása és egyben vezetője is Szabó Éva, aki szerint lényegtelen, hogy ki tartja fent a létesítményt. Kitér arra, hogy a Haladás 14 szakosztálya rengeteg olimpiai résztvevőt, világ szinten klasszis sportolókat nevelt fel. Szabó Éva szerint hiányzik a kommunikáció és javasolja, hogy mindenki gondolja át mire szavaz. A sportolóknak szüksége lenne még fél év "lauf"-ra. Ezután a hölgy taps kíséretében átadta a HVSE levelét a polgármesternek, aki Lazáry alpolgármester úrnak adta tovább a szót. Az alpolgármester leszögezte, hogy jelenleg érvényes szerződése van a Haladásnak a területükre, illetve felhívta a figyelmet a nyilvános kommunikáció fontosságára. 


15:55 Lazáry Viktor elemzi a sporttámogatásokat és az ingatlanhasználatot

A HVSE-t arra kérik, hogy indokolja meg, miért tudná jobban üzemeltetni az ingatlanokat. Legjobb az, amikor a létesítmény-üzemeltetés és a sporttevékenység minden ügye külön van kezelve. 

Ideje van a költségvetésnek és ideje van a kávénak.


15:43 Rettegi Attila megvédi a költségvetést

És pellengérre állítja a költségvetés eddigi szónokait. 


15:38 Dr. Czeglédy Csaba arról beszél 5 perce, hogy "milyen jól állunk"

"A lehetetlenség határát súrolva próbálták összetákolni ezt a költségvetést."


15:30 Rés a pajzson

Németh Kálmán Balassa Pétert javította ki.


15:27 Balassa Péter is számol

Szerinte igaz, hogy csökkennek a kiadások, de majdnem ugyanannyival, ha nem többel nőnek a kiadások is. A képviselő a tervezett 8 milliós luxusautó vásárlásból lakhatás-támogatást készítene és csak jövőre venne autókat.  


15:22 Németh Kálmán elemzi a költségvetést

Sajnálatos, hogy nem történt az elmúlt időszakban hídfelújítás. Ezenkívül valóban nő majd a sporttámogatás. Ugyanakkor a kultúráé is, de oda új intézmények finanszírozása is bekerül.


15:12 Sági József számol

Elhangzott, hogy kinek mennyi jutna a következő évben. A sporttámogatásokat megdupláznák.


15:00 A 10 milliárdról

Molnár Miklós magyarázza, hogy a mostani nagyjából 10 milliárdos adósságátvállalás az állam részéről nem azt jelenti, hogy 10 milliárdos forráshoz jutott a város, sőt mégcsak azt sem jelenti, hogy ebben az évben ennyivel kevesebbet kell kifizetnünk. Ez az összeg 8 évre lett volna elosztva, így ebben az évben kb. 1,6 milliárd forint könnyebbséget jelent Szomabthely büdzséjében. Molnár Miklós a leghosszabb beszélő eddig, majdnem 14 perc volt egyhuzamban. 


14:56 "Nagyjából 150 millió forinttal csökkeni fog a város kamatkiadása" - mondta Molnár Miklós

Hála az adósságkonszolidációnak, amit ma délben írtak alá.


14:52 Terítéken a költségvetés

"Összességében 16 milliárdról szól és takarékos a költségvetés" - hangsúlyozta a polgármester. Molnár Miklós folytatja.


14:47 Következik a négyes számú sürgősségi indítvány

A hármas eltűnt valahol az éterben. Máris szavaztak: elfogadták a pályázatot.


14:45 300 milliós tartalékot képez majd az önkormányzat a leendő pályázatok önerejére

Ezt az összeget már belekalkulálták a költségvetésbe. 


14:40 Szavazás következik

A nyomdáról: nem kerül ki a pályázatból. Újabb módosító javaslatról szavaznak: elutasítva. A határozati javaslatról, miszerint Szombathely a pályázaton részt vegyen-e: elfogadva, 14 igennel. 


14:37 40 millió forint a kérdés

A költségvetés tartalékából finanszíroznák az olyan kifizetéseket, amelyeket a pályázat nem bír el.


14:30 Lazáry Viktor megvédte a Csónakázó-tó környéki magánerős pályázatot

Szűk 10 percben. Most már bő.


14:22 Nah, de mi lesz a sportligettel?

Még az is lehet, hogy kettő lesz belőle. Aztán Lazáry Viktor kétségeket oszlat: két pályázat nem összeférhetetlen. 


14:16 Németh Kálmán is örül a fejlesztéseknek újfent

De nem kell nyomda, nem kell táncterem, főleg nem a projektterülettől másfél kilométerre. Ezután a képviselő a forráshiányra hívta fel a figyelmet.
Dr. Horváth Attila is a költségvetésről beszél. Ezután Dr. Czeglédy Csaba beszél, de csak ismételni tudja magát. 


14:12 Gyebrovszki János szerint túl iszapos a Csónakázó tó

Horváth Zoltán szerint pedig elég táncterem van már Szombathelyen. (Merthogy az is szerepel a tervekben.)


14:10 Dr. Czeglédy Csaba: "Ne akasszanak bennünket hasba!"  

Érdekes kifejezés.


14:05 Dr. Puskás Tivadar kezd

A szünetben aláírták a szerződést, amely alapján 10,6 milliárd forintnyi adósságot átvállalt az állam a várostól. A kettes számú sűrgösségi napirendi pont következik.


14:00 A folyosóról valaki a tisztességet kéri számon

Az üzenetnek nincs címzettje, csak úgy száll a levegőben.


13:55 A nagyteremben egyelőre alig mozog valaki

Egyébként tényleg szépek a festmények és a bútorok. Megpillantottam valakit, aztán libasorban érkeznek politikusaink. A délutáni etap-tól sok mindent várnak, több fontos témakör is napirendre kerül. A médiából a Frisss az első - jelentjük büszkén - nehogy lemaradjunk egy tüsszentésről. És mindjárt kezdődik. Az ominózus plakát mindenesetre már nincs a falon. 



11:17 A polgármester szünetet rendel el 14:00-ig

Jó étvágyat kívánunk az ebédhez!


11:15 Egy újabb apró észrevétel

Dr. Czeglédy Csaba ismét belecsempészte a mondataiba Arany János Epilógusát. Lassan kijelenthetjük, hogy ez a közgyűlés legnépszerűbb és legtöbbet idézett műve.


11:13 Balassa Péter lakossági fórumot hívna össze a Csónakázó-tó környékén élőkkel

A baloldal is üdvözli a fejlesztéseket, de mindig van de. Németh Kálmán épp egy elírás miatt reklamál.


11:08 A Csónakázó-tó környékének fejlesztéséről hallhatunk

A sziget, valamint a szigetre átvezető híd rendbetételéről, a parkolókról esik szó. A Mesevár Óvodát is fejlesztenék, illetve egy fitnesz parkot hoznának létre. 

A képen: dr. Puskás Tivadar, polgármester


11:00 És talán tényleg lezárják a témát

Lazáry Viktor beszél: "jelenleg arról kell dönteni, hogy az Önkormányzat elvi támogatását adja-e a programhoz, hogy egyáltalán benyújtható legyen pályázatra." "Nyugat-Európában az efféle projektek nagy divatnak örvendenek, ezért kár lenne csupán látványberuházásnak nevezni a Huszár útit." 

A képen: az eddigi témavezető: Lazáry Viktor


10:55 Kisebb vita alakult ki Benkő János, aSavaria Fejlesztési Kft. ügyvezető igazgatójának felszólaltatásáról

Balassa Péter még mindig nagyon szeretné, azonban a polgármester már harmadszorra intette le. 


10:52 Az MSZP frakcióvezetője 0 esélyt lát a beruházás egy éven belüli megvalósulására

Dr. Puskás Tivadar ezután átadja a szót Lazáry Viktornak, hogy lezárja a témát. 


10:50 Balassa Péter nagyon szeretné, ha Benkő János a mikrofonhoz fáradna

Mert elviekben már konkrétumokról is tudni lehet a terület fejlesztéséről, hiszen megegyezés született a MANDA és a városkezelés között. Ha minden igaz.


10:43 Szakály Gábor is csatlakozik a felszólalókhoz

Az MSZP-sek szinte azonnal megakasztották. A polgármester kérésére folytatja beszédét. Múltidézés történik: ki, mikor, mennyi adósságot halmozott fel Szombathelyen. "A város sikere, hogy ezzel a területtel (szerk.:11-es Huszár út) végre történik valami!" - hangzik el Szakály Gábortól.


10:35 Horváth Zoltán hiányolja a bizottsági üléseket

Ha lehetséges rendkívüli ülésen vagy bizottsági ülésen tárgyalják meg a pályázatot - kéri Horváth Zoltán. Dr. Horváth Attila folytatta. 


10:30 Egy apró észrevétel

A közgyűlésen elején - tehát másfél órája - felháborodást keltő plakát, még mindig a helyén van.

A plakát


10:25 A polgármester újfent Arany Jánossal válaszol

Az Epilógus c. versből idézett a város első embere.

"Ha egy úri lócsiszárral
Találkoztam s bevert sárral:
Nem pöröltem, -
Félreálltam, letöröltem."

Műveltség, kérem.


10:20 Balassa Péter: megkérdőjelezhetők a források a pályázatra

A polgármester reflektál: központi a pénz, nekünk elvileg nem kell a pénztárcánkba nyúlni.


10:13 Akár Old Timereket is nézhetünk majd a 11-es Huszár úton

Elég sok az ötlet, a közgyűjteményi anyagok legmodernebb eszközökkel való bemutatása a cél. "Mindez illeszkedik az EU stratégiájához" - mondta Lazáry Viktor. A programnak hosszútávon profitabilisnek kellene lennie. Az egyik legjelentősebb turisztikai attrakciója lehetne a városnak - több száz (kb. 450) új munkahellyel. 6,5 milliárd forintnyi fejlesztés valósulna meg ezen a területen az első ütemben. Így indulnánk el a régiós kulturális központtá válás útján. 


10:07 Lazáry Viktor ismerteti a 11-es Huszár úti pályázatot

A laktanya sorsáról van szó. Nagy a mellékzaj, ezért megakadt kicsit az eddig elképzelések ecsetelése. Köszönetet mondanak a laktanya állagmegőrzéséért és a felújításokért. 


10:00 Fél 12-kor aláírják majd az adósságkonszolidációt

Jelentette be a polgármester, majd az elmúlt két év adósságcsökkentéséről hallhatunk. A polgármester mindenkinek köszöni a városért tett munkát. Következik az egyes számú sürgősségi pont.


9:57 Ismét dr. Horváth Attila olvas fel

Közben hátrapillantottam, Ipkovich György figyeli a történéseket.


9:53 Dr. Horváth Attila az SZMSZ-ből fakadó hibákat sorolja

Horváth Zoltán felhívta a figylemet, hogy a média nem hallja a polgármestert. Jelentjük, kollégáimmal összenézve, mindent látunk és mindent hallunk.


9:50 A polgármester átadta a szót a jegyzőnek

Sorolják, ki milyen interpellációt nyújtott be, a lista nem vészes hosszúságú. Közben újabb szavazás: Elfogadták a napirendet.


9:45 Még mindig szavaznak

Ezért van időnk elmondani, hogy finom a kávé.


9:43 Szavazás a napirendi pontokról

Elutasítva két indítvány is a napirendi pontok bővítéséről. Másik négyet viszont elfogadtak. 


9:40 Két doktor beszélget:

Dr. Puskás Tivadar: - "Értettem."
Dr. Czeglédy Csaba: - "Biztos?"
Dr. Puskás Tivadar: - "Bizonyára Ön is ismeri Arany János műveit."


9:35 Lazáry Viktort "gatya felkötésre" ösztönzi az ellenzéki frakcióvezető

Sági József továbbvinné a következő közgyűlésre a HVSE ügyét. A polgármester lezárta a vitát: szavazás következik.


9:30 Dr. Ceglédy Csaba a napirendi pontokról vitázik

A biofűtőmű napirendre kerülése a kérdés, amely a város lakosságának a 8 százalékát érinti. Eztán a HVSE kerül terítékre. Lazáry Viktor reagált.


9:25 Németh Kálmán úgy érzi, nem ül jó helyen

Mivel nem értette a polgármester egy korábbi magyarázatát. Dr. Szakács Dávid azonnal reagált. Azóta a labda újfent a baloldalnál van: Gyebrovszki János kissé elragadtatta magát.


9:20 Sági József felhívja a figyelmet a nagyterem falán lévő plakátra

Dr. Puskás Tivadar azonnal intézkedik is a kormányellenes plakát eltűntetéséről.


9:15 A baloldal frakcióvezetője a biomasszáról indít felszólalást

Marton Zsolt válaszában kitér az energiaárak jövőbeni csökkentésére - a biomassza védelmében.


9:10 Napirend előtti felszólalással kezdene Horváth Zoltán

De hamar túllendülnek rajta, mint ahogy Németh Kálmán rövid megjegyzésén is.


9:05 Dr. Puskás Tivadar indítja a napot

"Történelmi eseményeken vagyunk túl, történelmi közgyűlés lesz a mai!" - kezdi beszédét a polgármester. Szó lesz ma a Csónakázó tó környékének fejlesztéséről, a város adósságának az államhoz kerüléséről is. 


9:00 Hivatalosan is Jó Reggelt Kívánunk!

A nagyterem már meg is telt, sok Haladás játékost láthatunk, sőt még Fazekas Róbert, kalapácsvető is a helyszínen van. Lassan a politikusok is elfoglalják a helyüket.

A képen: Fazekas Róbert, kalapácsvető


8:45 Sürgölődés, forgolódás

Kellemes idő köszöntött ránk a mai napon! A városba jövet még itt-ott vízátfolyás miatt lezárt útszakaszokba botlottunk, azonban sehol sincs legyőzhetetlen akadály a közgyűlés reggelén. A nagyteremben üdítőkkel, ásványvízzel fogadtak minket, kedves gesztus egy hosszú nap előtt. A Városházán elég nagy a forgalom, mindenki igyekszik időben a helyére kerülni kisebb-nagyobb sikerrel. Mindjárt kezdünk hivatalosan is. 

közösség

további frisss

lap tetejére