Komfortosabb kollégiumban lakhatnak a diákok

Szerző: frisss.hu Fotó: szombathely.hu • 2018. március 28., szerda •
Közel 75 millió forintból újult meg az idén 90 esztendős Élelmiszeripari és Földmérési Szakgimnázium és Szakközépiskola kollégiuma. A beruházás során első sorban korszerűsítették az épület energetikai rendszerét, de emellett a diákok is komfortosabb körülmények közé kerültek.
Komfortosabb kollégiumban lakhatnak a diákok

Nagy munkálatok fejeződtek be a Szent-László király utcai kollégiumon. A munkások kicserélték a nyílászárókat, szigetelték a homlokzatot, valamint napelemeket is szereltek fel. A beruházásnak köszönhetően nem csak az üzemeltetési költségek csökkennek, hanem a gyerekek is jobb körülmények között lakhatnak távol szüleiktől, családjuktól.

Ez a közel 100 éves iskola az agrárszakember képzés egyik magyarországi fellegvára. Ide az egész megyéből, sőt az egész Dunántúlról érkeznek diákok és ezért a kollégium a maga száz férőhelyével az iskola életének egyik alapvető feltétele és része. A költségeket, azaz a 75 millió forintot a fenntartó Földművelésügyi Minisztérium finanszírozta, amit hálásan köszönünk. Ha Szombathely épül-szépül, akkor a szombathelyi országgyűlési képviselőnek örül a szíve – mondta Hende Csaba országgyűlési képviselő az átadó ünnepségen.  

Puskás Tivadar csatlakozva Hende Csabához úgy fogalmazott, hogy egy polgármester mindig örül, ha a városa fejlődik. Függetlenül attól, hogy az adott oktatási intézménynek ki a fenntartója.
A lényeg az, hogy a mi gyerekeink járnak ide, akik messzire viszik Szombathely hírét – zárta szavait a vasi megyeszékhely első embere.

A ünnepségen részt vett dr. Szinay Attila helyettes államtitkár, aki természetesen a szalagátvágási ceremóniának is aktív közreműködője volt.   

közösség

további frisss

lap tetejére