Kíváncsi, hogy alakul meg az Országgyűlés kedden? Így!

MTI • 2018. május 06., vasárnap •
A forgatókönyv minden egyes mozzanatot rögzít.
Kíváncsi, hogy alakul meg az Országgyűlés kedden? Így!

Kedden teszik le esküjüket az áprilisi parlamenti választáson mandátumot szerzett képviselők az Országgyűlésben. A Ház alakuló ülésén az államfő negyedik alkalommal kéri fel kormányalakításra Orbán Viktort, a Fidesz-KDNP listavezetőjét. 

    A parlament honlapján közzétett napirendi javaslat szerint az ülés az államfő köszöntőjével kezdődik, ezt követően Áder János megnyitja az ülést és bejelentést tesz a megbízólevelek átvételéről.
    A Himnusz után a köztársasági elnök felkéri a korelnököt és a korjegyzőket az ülés vezetésére, majd a megválasztott képviselők döntenek az alakuló ülés napirendjéről.
    A Ház meghallgatja Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke és Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke beszámolóját az országgyűlési választásról.
    A 199 fős parlamentben a Fidesz-KDNP 133, a Jobbik 26, az MSZP-Párbeszéd 20, a Demokratikus Koalíció 9, az LMP 8, az Együtt 1 mandátumot szerzett, további 1 képviselő függetlenként dolgozik és ugyancsak 1 képviselője lesz a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának.
    A képviselők és a nemzetiségi szószólók esküt tesznek, ezt követően bejelentik az új Országgyűlés megalakulását és a 2014-ben létrejött kormány megbízatásának megszűnését.
    Az alaptörvény értelmében a parlament megalakulásával a kabinet ügyvezető kormányként gyakorolja hatáskörét, nemzetközi szerződés kötelező hatályát azonban nem ismerheti el, rendeletet csak törvény felhatalmazása alapján, halaszthatatlan esetben alkothat.
    Az államfő az ülésen javaslatot tesz a miniszterelnök személyére. Áder János április 17-én Orbán Viktort, a választáson győztes Fidesz-KDNP pártszövetség listavezetőjét kérte fel a kormányalakítási tárgyalások megkezdésére.
    A parlament vita nélkül határoz a választási beszámolókról, majd a korelnök bejelenti a képviselőcsoportok megalakulását. Titkos szavazással megválasztják az Országgyűlés elnökét, aki ezt követően szintén esküt tesz. Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke korábban közölte, hogy ismét Kövér Lászlót javasolják a házelnöki tisztségre. 
    A képviselőcsoportok vezetőinek közös indítványára - vagy ennek hiányában a házelnök javaslatára - az Országgyűlés nyílt szavazáson megválasztja az alelnököket és a jegyzőket. Ekkor választják meg a törvényalkotásért felelős alelnököt is, aki megválasztásának tényével és időpontjában a törvényalkotási bizottság elnökjelöltjévé válik.
    A frakcióvezetők nevének bejelentésével, valamint a házelnök és az alelnökök megválasztásával feláll a Házbizottság.
    Az elnöklést átveszi az Országgyűlés megválasztott elnöke, aki köszöntőjét követően javaslatot tesz a háznagy személyére. Őt nyílt szavazással választják meg, majd összehívják a Házbizottság alakuló ülését.
    Az alakuló ülés utolsó döntéseként - ugyancsak házelnöki javaslatra - létrehozzák a parlamenti bizottságokat, továbbá határoznak azok tisztségviselőiről és tagjairól. A 2018 és 2022 közötti parlamenti ciklusban a pártok előzetes megállapodása szerint 15 bizottság jön létre, ebből 10-nek a kormánypártok, 5-nek az ellenzék adja az elnökét.
    A bizottságokról szóló határozati javaslatról a parlament vita nélkül dönt, egyidejűleg megválasztja a törvényalkotási bizottság alelnökét és tagjait. A bizottság elnökének személyéről az Országgyűlés külön határoz.
    A Szózat elhangzása után berekesztik az alakuló ülést és bejelentik az Országgyűlés soron következő ülésének időpontját.
    Az újonnan megválasztott Országgyűlés tárgysorozatán 29 törvényjavaslat, 1 határozati javaslat és 5 beszámoló maradt az előző ciklusról.

közösség

további frisss

lap tetejére