Kevesebb lehet a felvételiző a szigorodó feltételek miatt

VN, Faktor.hu • 2019. május 29., szerda •
A nyelvvizsga sokakon kifog.
Kevesebb lehet a felvételiző a szigorodó feltételek miatt

Jövőre a felvételizők számának csökkenésére számítanak a kötelező nyelvvizsga bevezetése miatt. A tapasztalat szerint jelentkezéskor kevesebb mint a hallgatók felének van nyelvvizsgája - számolt be a Vas Népe. Évente mintegy 1500-2000 fiatal jelentkezik az ELTE Savaria Egyetemi Központba (SEK), ráadásul a felvételizők majdnem ötven százaléka első helyen jelöli meg az intézmény valamelyik képzését. Azoknak, akik 2019. február 15-éig adták be a jelentkezésüket vagy a nyári pótfelvételin jelentkeznek, és 2019 szeptemberében kezdik meg felsőfokú tanulmányaikat, még nem feltétel a nyelvvizsga megléte, emelt szintű érettségi azonban jó néhány szakon már most is követelmény - tudta meg a megyei napilap. Eddig jellemzően 50-60 százalék között volt a nyelvvizsgával rendelkezők aránya. Az egyetem – az országos tendenciának megfelelően – helyben is csökkenést vár a jelentkezők számában. Szombathelyen a nyelvvizsga hiánya miatt ki nem adott oklevelek száma meghaladja az ezret. A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának (PTE ETK) Szombathelyi Képzési Központjába idén már ezren jelentkeztek, ami jelentős növekedést jelent. Itt is csökkenésre számítanak, ami nagyon komoly problémát okozhat a humánerőforrás-pótlás szempontjából – áll az egyetem közleményében. Tavaly a felvett hallgatóknak kevesebb mint 36 százaléka tett eleget mindkét feltételnek, vagyis jövőre a most felvettek 64 százaléka már nem kerülhetne be az intézménybe. A Szombathelyi Képzési Központban jelenleg 107 olyan hallgató van, aki nem tudja oklevelét nyelvvizsga hiányában átvenni. A karnak vannak már negatív tapasztalatai, hiszen az emelt szintű érettségi vizsgát a szociálismunkás-képzés esetében már korábban kötelezővé tették. Emiatt pedig a karon megszűnt – és ­országosan is a korábbi töredékére zsugorodott – a képzés.

közösség

további frisss

lap tetejére