Kettős körmendi jubileum

• 2012. április 20., péntek •
Jeles évfordulóhoz érkezett a Körmendi kosárlabdaklub. A csapatot 50 éve alapították, és első vidéki együttesként a vasi város csapata nyerte meg a magyar bajnokságot. Vasárnap ezt a két jubileumot ünnepli meg Körmend városa, a régi kedvencekkel. Az eseményről Zsebe Ferencet, a klub egyik legsikeresebb játékosát, ikonját, a piros feketék jelenlegi ügyvezetőjét kérdeztük.
Kettős körmendi jubileum

Az első aranyérmes körmendi csapat 1987-ből (forrás bckormend.hu)

50 éve megszakítás nélkül

Körmenden a kosárlabda több évtizedes éves múltra tekint vissza. A Körmendi Községi Sportkör 1958-ban alakult meg. A csapatot nagyrészt középiskolás diákok alkották, akik a megyei bajnokságban játszottak. 1960-ban megszűnt a csapat, majd 1962-ben a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum diákjainak bevonásával ismét elindultak a megyei bajnokságban, azóta pedig 50 éve megszakítás nélkül jelen van a kosárlabda Körmenden. Az 1986/87-es bajnokságban felejthetetlen és emlékezetes menetelés kezdődött, amely 1987. április 12-én a magyar kosárlabdázásban sporttörténeti eseményt hozott. A Körmendi DMTE első ízben lett vidéki csapatként magyar bajnok.

Az aranyérmet 3200 néző előtt az alábbi játékosok nyakába akasztották: Szendrey Sándor, Németh István, Fodor Péter, Szájer József Szalay György, Zsebe Ferenc, Hódi László, Kardos László, Bebes István, Molnár László, Érsek István, Molnár Tamás. Edző: Patonay Imre. Vasárnap ezekre a hősökre és a körmendi kosárlabda 50 évére emlékeznek. A programról Zsebe Ferencet a Körmend ügyvezetőjét kérdeztük.

Az 1996-os bajnok csapat (forrás bckormend.hu)

Már délelőtt elindul a program-sorozat

-Reggel fél 10 kor kezdődnek a programok a Rázsó szakközépiskola területén ahol az első salakos pálya létrejött Körmenden. Onnan élménybeszámolók keretében át fogunk sétálni a várkastélyba, a színházterembe, ami az emlékezetes vagy inkább híresnek, hírhedtnek nevezett Palazzo del Gango, ami otthont adott az akkori kosármérkőzéseknek. Akkoriban még fűtés vagy bármiféle világítás nélkül üzemelt. Itt a régi játékosok, reméljük nagyon sok színvonalas történettel fognak előállni. Innen a néhány tíz méterre lévő Sala Terrana Galériába fogunk átsétálni, ahol az elmúlt ötven év történetét fogjuk képekben és hangokban is megörökíteni. Az érdeklődők látni fogják azt, hogy 1962-től hogyan alakult a körmendi kosárlabda története.  Aztán a városi sportcsarnokba vezet az utunk ahol egy emléktábla avatás fog megtörténni.

A délutáni program 14:30-tól kezdődik, utánpótlás mérkőzésekkel. A Körmendi Érsek István nevével fémjelzett utánpótlás nevelő iskolának lesz bemutató mérkőzése. Ezt követően a szurkolók foglalják el a parkettet. Ők sokat kritizálnak, de még többször bíztatnak minket. Most mi is talán megtehetjük feléjük pozitív és negatív észrevételeinket a játékukkal kapcsolatban. Az est főműsora a volt körmendi légiósok és a volt körmendi játékosok összecsapása lesz. A mérkőzések szüneteiben és időkérések közben is lesznek betétprogramok.

A 2003-as körmendi bajnokcsapat

Összecsap Madison és Bebes

Kik azok a volt játékosok akik pályára lépnek ezen a rangos eseményen?

Az idegenlégiósok csapatát Charles Edmonson, Delmonte Madison, Samir Mujanovic, Jermaine Thomas, Kenneth Henderson, Milorad Kovacevic, Harry Bell és Dragoljub Krivacevic képviseli. Invitáltuk David Toyát és Denis Toromant is, de ők mérkőzés illetve más program miatt nem tudták elfogadni a meghívást. Az egykori Körmend játékosok képviseletében pályára lép Bebes István, Körmend város polgármestere. Ő nagyon szabadkozik, mert nincs túl jó állapotban az egyik lába, ettől függetlenül pályára fog lépni. Sterbenz Tamás a szövetség főtitkára, aki szintén játszott Körmenden. Czigler László, Kardos László, Hódi László, Szalay György, Érsek István, Trummer Rudolf, Vavra Péter, Lendvai György, Szekeres Károly, Kutasi Gergely és jómagam is parkettre lépek.

Rangos névsor jött össze erre az ünnepélyes alkalomra.  Remélem egy színvonalas és egész napos minőségi tartalommal rendelkező programot tudunk az érdeklődőknek biztosítani, akiket nagyon sok szeretettel várunk és reméljük méltó módon a körmendi klub hírnevéhez nagyon sokan fognak kilátogatni vasárnap. 

közösség

további frisss

lap tetejére