Kánikula az országban

FB • 2012. június 18., hétfő •
Igazi kánikulai hőséggel kell számolnunk a héten, az Országos Meteorológiai Szolgálat minden napra hőségriadót rendelt el. Az előrejelzések szerint a hőség csak szombaton mérséklődik, addig a 35 fokos napi maximumokkal kell barátkoznunk. Mi a teendő a nagy melegben egészségünk megőrzése érdekében? Íme néhány szakértői tanács:
Kánikula az országban

 

Nem jelentős mértékben, de a hőséggel összefüggésbe hozhatóan van feladatszám növekedésünk. – kezdte mondandóját Dr. Lórántffy Mária, az Országos Mentőszolgálat Nyugat-dunántúli Regionális Mentőszervezetének megbízott orvosigazgatója. Általában a krónikus betegek, az idősek és a gyerekek azok, akiknek az egészségkárosodása ilyenkor gyakori, valamint a közlekedésben résztvevőknél látunk gyakoribb előfordulást. A közlekedési balesetek száma jellemzően megnövekszik, hiszen csökken a reakcióidő, nyáron többen vannak az utakon, ez is közrejátszik abban, hogy a balesetek száma emelkedik.

El kell választani a fiatal korosztályra jellemző viselkedést az idősekétől és a betegekétől. – ezt már Dr. Stánicz Éva az ÁNTSZ Dunántúli Regionális Intézetének tisztifőorvosa nyilatkozta. Az országos tisztifőorvos az, aki elrendeli ezeknek a hőségriasztásoknak a kiadását. Ez a risztás elsősorban a betegek, kicsik, idősek a sérülékeny csoportok felé szólnak. Persze ez nem jelenti azt, hogy a fiataloknak ne lenne ugyanolyan fontos az óvintézkedések meghozása.

Természetesen ezekről az óvintézkedésekről is megkérdeztük a szakértőket.

Fontos a megelőzés. – mondja Dr. Lórántffy Mária. Akinek nem feltétlenül szükséges, melegben kánikula idején ne tartózkodjon a szabadban, besötétített hűs szobába, terembe menjen, amennyiben ez megoldható. Fogyasszon nagyon sok folyadékot, a szokásosnál is többet. Ez ne legyen cukros folyadék, a legjobb a víz illetve a tea, amely hidegen és melegen is ajánlott. Az étkezéssel is célszerű ilyenkor óvatosnak lenni. Kerüljük a nehéz megterhelő, zsíros ételeket.

A napfény UV sugárzása felerősödik a meleg hatás mellett ezért a bőrt védenünk kell. – teszi hozzá Dr. Stánicz Éva. A ruha alatt izzadunk, ezért fontos a ruházatunk helyes megválasztása, törekedjünk arra, hogy műszálmentes, jó légáteresztő ruházatot viseljünk. Ha strandon tartózkodunk bőrvédő krémet kell használnunk, lehetőleg magas faktor számú napvédővel óvjuk bőrünket.

Adja magát a kérdés, a légkondicionált helyiségek megoldást jelentenek a hőség okozta problémára? Erre Dr. Stánicz Éva válaszolt.

Kérjük, javasoljuk, hogy a légkondicionálóval rendelkező helyek nyissák meg a kapujukat engedjék be azokat, akik ezt kérik. Természetesen a légkondicionálónak is megvannak a veszélyei. Egyik negatív hatása lehet, hogy kiszárítja a nyálkahártyát, a bennünk élő korokozóknak kinyitja a kaput. Náthát, gégegyulladást, hörghurutot okozhat. Súlyos esetben, ha a légkondicionáló nincs karbantartva, akkor komoly korokozók juthatnak a levegőbe és a légutakba. Ügyeljünk arra is hogy túl nagy különbség ne legyen a kinti és a benti hőmérséklet között, mivel a 10 fokot meghaladó hőmérséklet ingadozás nem tesz jót a szervezetünknek.

Dr. Lórántffy Mária elárulta mire kell figyelnünk, mik azok jelek, amik a hőgutára, kiszáradásra utalhatnak, illetve mit kell tennünk, ha ezeket a jeleket észleljük embertársunkon.

Bágyadtság, álmosság, hányinger, hányás, ájulás, szédülés a legjellemzőbb tünetek. Látható a nyelven barázdáltság, alacsony lesz a vérnyomás, lágy hőemelkedés társulhat hozzá.

Hűvös szellős helyre kell vinni, amennyiben ez megoldható, a szoros, ruházatot meg kell lazítani.  Ha ájult vagy ájulás határán van, akkor hanyatt laposan kell fektetni, úgy hogy az alsó végtagjait fel kell emelni. Ha eszméleténél van, és nincsen hányingere, akkor itathatunk vele folyadékot, egyébként pedig haladéktalanul értesíteni kell a mentőket a 104-es telefonszámon.

 

közösség

további frisss

lap tetejére