Juncker nem tudta kizárni az Európai Néppártból a Fideszt

MTI, euractiv.com • 2018. szeptember 24., hétfő •
Nem túl elegáns húzással próbálkozott.
Juncker nem tudta kizárni az Európai Néppártból a Fideszt

Visszadobták a tagállami vezetők az uniós határőrizeti javaslat Magyarország által is kifogásolt részét – nyilatkozta az MTI-nek Rogán Antal, aki beszámolt arról is, hogy Orbán Viktor távollétében akarta kizáratni Juncker a Fideszt az EPP-ből. Orbán Viktor azzal a szándékkal érkezett, hogy világossá tegye, Magyarország nem engedi át a határőrizet jogát Brüsszelnek és a Frontexnek – jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter. Rogán Antal az MTI-nek elmondta, Orbán Viktor miniszterelnök távollétében tett javaslatot a Fidesz kizárására az Európai Néppártból (EPP) Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke Salzburgban, a kezdeményezést azonban visszautasították. Két esemény zajlott le ugyanis egyszerre. Egyrészt az Európai Néppárt csúcstalálkozója az EPP-hez tartozó kormányfők és pártelnökök részvételével, másrészt az európai uniós állam- és kormányfők csúcstalálkozója.

közösség

további frisss

lap tetejére