Jönnek a kínaiak: lesz reptér

EB • 2012. július 26., csütörtök •
Még az idén lerakhatják a Vát- Porpác reptér és logisztikai központ alapkövét - jelentette be Kovács Ferenc, a Vas megyei Közgyűlés elnöke, miután hazatért két napos kínai útjáról. Mintegy 600 hektáron, 1, 5 milliárd euróból teher-és személyszállításra is alkalmas repülőteret terveznek, mellette pedig számos cég, nagyvállalat telepedne le az ipari parkban.

Tetszünk Kínának

Sok szempontból sikeres, családias hangulatú útról érkezett haza Kovács Ferenc, a Vas megyei Közgyűlés elnöke kedden hajnalban Kínából. A fejleményekről ma tartott sajtótájékoztatóján számolt be, ahol elhangzott: a kínaiak partnerként tekintenek Szombathelyre és Magyarországra. A két napos eszmecserén, konferencián, szót ejtettek Vas megye befektetői lehetőségeiről is. Kovács Ferenc elmondta, személyesen fogadta Vas megye kínai testvérmegyéjének, Guangxinak a vezetője, aki az ősszel felálló új kormány minisztere vagy elnöke lesz várhatóan.

Emlékfát ültetett Kovács Ferenc Szombathely kínai testvérvárosában

Beszámolt arról is, hogy az elnök jelenlétében aláírtak egy megállapodást miszerint egy Vas megyei befektetői csoport valósíthatja meg az egyik tartományban az intelligens közlekedési infrastruktúra elnevezésű projektet. E rendszer alapja egy magyar világszabadalmazás, ami lehetővé teszi az SMS- ben való fizetést, legyen az parkolás vagy  autópályadíj.  E rendszer számukra még ismeretlen, de ha beválik, egész Kínában elterjedhet.

„ Sikerre van ítéltetve a történet”

Nyolc éves előkészítő munka után felgyorsultak az események, Matolcsy György és Kovács Ferenc is tárgyalt a Vát-Porpácra tervezett reptér ügyében. Úgy tűnik, az eddig ismertnél még komolyabb beruházást tervez a sanghaji cég, akik körülbelül 600 hektárra tartanak igényt. Azért Vas megye, mert itt adottak a körülmények- tette hozzá a megyei elnök.  Mint mondta, a megbeszélésen derült ki, hogy a kínai fél programja hét pontból áll, ebből a legjelentősebb érinti Szombathelyt. Azt kérték, hogy úgy legyen a magyarországi tervezés, hogy  mindenképpen legyen egy logisztikai szempontból kiemelt központ, és ezt a kínaiak Nyugat-Magyarországon, konkrétan Vát-Porpác térségében szeretnék- fogalmazott.

Jó hírekkel tért haza kínai útjáról a Vas megyei közgyűlés elnöke

Jelenleg a szakmai egyeztetések zajlanak, hivatalos bejelentés az új kínai kormány felállása után, szeptember végén, legkésőbb október elején várható. Még az idén meglehet az alapkőletétel - erősítette meg Kovács Ferenc.

Teher-és személyszállítás is lesz

A 600 hektáron személy-és teherszállításra is alkalmas repteret építenek terminálokkal, de ezen túl számos cég, vállalat telepedhet le az ipari parkban. Többek között lesz itt elektronikai összeszerelő üzem, repülő-szerelő üzem is - sorolta. Az első számítások szerint a beruházás 1, 5 milliárd euróba fog kerülni.

600 hektárra tart igényt a sanghaji építőipari vállalat

 

A M86-os mindettől függetlenül meg fog épülni, de a beruházásnak köszönhetően az S 31-es gyorsforgalmi útra való csatlakozás is megvalósulhat.

Turisztikai irányú fejlesztések is elképzelhetőek

Kovács Ferenc elmondta, a konferencia legfőbb célja az volt, hogy az ottaniak megismerjék Vas megyét és annak lehetőségeit, ezért még egy 20 perces kisfilmet is vitt magával. A kínaiak érdeklődtek a gyógyvizek, gyógyfürdők iránt is, így nem elképzelhetetlen, hogy idegenforgalmi, turisztikai jellegű fejlesztések is lesznek.

közösség

további frisss

lap tetejére