Forgalmirend-változás a 86-os főút Vas megyei szakaszán

MTI • 2013. augusztus 24., szombat •
Jelentős forgalmirend-változás következett be az 86-os számú főút most épülő szakaszán Vas megyében, a Zanat előtti részen - közölte az útbejárást követően Vas megye útügyi miniszteri biztosa pénteken az MTI-vel.
Forgalmirend-változás a 86-os főút Vas megyei szakaszán

Kovács Ferenc, aki egyben a megyei közgyűlés elnöke (Fidesz-KDNP) elmondta; a 86-os út jelenlegi forgalmát felüljárón vezetik át az épülő új autóútszakasz felett, így a lakossági igényeknek megfelelően nem Zanat településen keresztül halad át a forgalom.

Az útügyi miniszteri biztos arról is tájékoztatott, hogy a Szeleste és Hegyfalu között épülő 7,5 kilométeres szakaszra a közbeszerzési eljárásokra a pályázatokat kiírták, és a közeljövőben kihirdetik a nyertes kivitelezőt is.

Hozzátette; a beruházás a 86-os főúton teljes gőzerővel folytatódik Vas megyében. Mindez lehetővé teszi, hogy a Vát és Szombathely közötti 9,2 kilométeres szakaszon a 11 milliárd forintot meghaladó beruházás határidőre, 2014. június végére befejődhessen.

közösség

további frisss

lap tetejére