Jánosházán így segítik az iskolakezdést

VN, Facebook • 2018. augusztus 22., szerda •
Saját forrásból.
Jánosházán így segítik az iskolakezdést

Idén is jár az általános és középiskolás diákok családjaiknak a 10 ezer forint egyszeri beiskolázási segély a jánosházi önkormányzattól. Már augusztus elejétől várják az igényléseket. A rendkívüli települési támogatásra az a család jogosult, amelyben az egy főre eső jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 700 százalékát, vagyis most a 199 ezer 500 forintot. Több száz igényt fogadnak be és bírálnak el pozitívan, mondta el a Vas Népe kérdésére Kiss András polgármester, aki hozzátette, hogy az önkormányzat saját költségvetéséből különített el pénzt a támogatásra, nincs mögötte pályázati forrás, vagy más központi segítség.

közösség

további frisss

lap tetejére