Indulhat a 86-os főút még hiányzó szakaszának tervezése

Frisss, MTI • 2013. december 12., csütörtök •
Vas megyéből három közútfejlesztés került be a kiemelt programok közé. Kovács Ferenc, aki még pár napig megyei útügyi biztosként is működik, tájékoztatta a sajtót a kormányzati elképzelésekről.

Rövidesen megkezdődhet a 86-os számú főút még hiányzó, Zanat-Táplánszentkereszt-Egyházasrádóc közötti összekötő szakaszának tervezése - jelentette be sajtótájékoztatón Kovács Ferenc útügyi biztos, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke.

Megállapodás született arról is, hogy Vas és Zala megye között ennek az útnak a fejlesztése a Körmend-Nádasd-Zalaegerszeg irányban folytatódik majd a következő 15 évben, egészen a térség számára változatlanul fontos M9-es gyorsforgalmú út elkészültéig. Kovács Ferenc hangsúlyozta: a még meg nem tervezett útszakasz terveztetésének elindításához a szaktárca a napokban járult hozzá.
  

Vas megyéből három közútfejlesztés került be a kiemelt közútfejlesztési programokba, a 8-as és a 86-os főút fejlesztése jelenleg is több szakaszon zajlik és külön öröm, hogy bekerült a tervek közé 87-es főút az országhatár és Szombathely közötti szakaszának fejlesztése is - mondta. Hozzáfűzte: a 8-as főúton két jelentős fejlesztés zajlik Vas megye területén, Jánosháza és Szemenye között a tervek szerint 2-szer 2 sávos út épül majd ki, következő szakasza pedig egysávosként épül majd ki Körmendig.
   

 A tervezésnél és a szakhatósági engedélyezésnél tart a Körmendet elkerülő út és a rábafüzesi határátkelőhely közötti, szintén 2-szer 2 sávos út építése, amelynek kivitelezési munkái 2014-2015-ben elkezdődhetnek.
 

 A 86-os út esetében már zajlik a Táplánszentkereszt-Egyházasrádóc közötti új nyomvonalon kiépülő szakasz tervezése. Az út a tervekben 2-szer 2 sávosként szerepel, de annak érdekében, hogy a kivitelezést felgyorsítsák, egyes szakaszain 2-szer egysávosként épül majd meg - mondta az útügyi biztos.
Kovács Ferenc szerint ha a tervbe vett fejlesztések megvalósulnak, Vas megyében egy "más dimenziójú" közlekedési rendszer alakul ki, a közutakat terhelő forgalom jobban eloszlik, egyenletesebben tud majd áthaladni a megye területén.

közösség

további frisss

lap tetejére