Így osztoznak a pártok az állami támogatásokon

MTI • 2018. március 12., hétfő •

A kisebb pártoknak azért is fontos az április választás, mert csak akkor kaphatnak állami támogatást a következő négy évben, ha legalább egyszázalékos eredményt sikerül elérniük.

A társadalmi szervezetek csak akkor működhetnek pártként, ha jelöltjeik felkerülnek a szavazólapokra. A pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989. évi törvény szerint, az a párt, amely egymást követő két általános országgyűlési képviselői választáson nem állít jelöltet, automatikusan megszűnik. Ugyancsak a párttörvény alapján az állami költségvetésből a pártok támogatására fordítható összeg 25 százalékát - egyenlő arányban - az Országgyűlésben az országos listán mandátumot szerző pártok között kell felosztani. A fennmaradó 75 százaléknak megfelelő összeg az országgyűlési választások eredménye alapján a pártra, illetőleg a párt jelöltjeire leadott szavazatok arányában illeti meg a pártokat.

Nem jogosult költségvetési támogatásra az a párt, amely nem szerzi meg a szavazáson részt vett választók szavazatának 1 százalékát.
 

frisss

közösség

további frisss

lap tetejére