Így felvételizünk idén

• 2012. január 11., szerda •
Alig több mint egy hónapig február 15.-éig lehet még jelentkezni a 2012. szeptemberben induló főiskolai képzésekre. Kétféleképpen jelentkezhetnek a leendő hallgatók, hagyományos jelentkezési lapon, vagy elektronikusan, az e-felvételi rendszerén keresztül. Január elsején lépett hatályba a december végén elfogadott új közoktatási és az új felsőoktatási törvény, éppen ezért érdemes tájékozódni a fontosabb változásokról.
Így felvételizünk idén

erdélyma.hu

A felvételi ponthatár 480-ról 500 pontra módosult, több pont jár az emelt szintű érettségiért, az idei évtől immár 50 plusz ponttal gazdagodhat az, aki az érettségi ezen módját választja. Ezentúl kitűnő tanulmányi és érettségi eredménnyel nyelvvizsga nélkül is meg lehet szerezni az 500 pontot. A pluszpontok számát is maximalizálták, maximum 100 pontot gyűjthetnek a hallgatók.

A diákoknak  mostantól minimum 240 pontot össze kell gyűjteniük, ha a felvételi eljárásban részt kívánnak venni. Fontos változás, hogy a magyar nyelv és irodalom, a matematika, a történelem és az idegen nyelv mellett egy természettudományos tantárgy – biológia, földrajz, fizika, kémia vagy természettudomány – eredménye is beleszámít a tanulmányi pontszámba.

Január elsején lépett hatályba a december végén elfogadott új közoktatási és az új felsőoktatási törvény. Az eddigi államilag finanszírozott-költségtérítéses képzési formát, felváltja egy háromosztatú rendszer. Viszont fontos változás hogy az állami ösztöndíjas vagy részösztöndíjas hallgatóknak minden rájuk költött százezer forint után egy hónapot kell Magyarországon dolgozniuk diplomájuk megszerzése után. A hallgatók önköltséges, részösztöndíjas és állami ösztöndíjas helyekre pályázhatnak majd a felvételin.

2012-től a gazdasági szakokra csupán kétezer diákot vehetnek fel az egyetemek és főiskolák, ahogy jelentősen csökken a létszám a társadalomtudományi, a bölcsészettudományi és a jogi-igazgatási képzéseken is, éppen ezért jól meg kell gondolnunk milyen karon, milyen szakot jelölünk meg. A 2011-es 53 ezer helyett csupán 34 ezer hallgató kerülhet be államilag finanszírozott helyre, 15 ezren pedig részösztöndíjjal tanulhatnak tovább – a részösztöndíjas diákok tandíjának ötven százalékát az állam állja majd.

A szakok finanszírozásának változására is érdemes nagyon odafigyelni. Az államtitkárság szabálya még, hogy milyen határokon belül mozoghatnak majd az összegek megállapításánál, a fix árakat viszont az intézmények határozzák meg. Néhány példa a változásokra: Az osztatlan orvosképzés ára 1 millió 900 ezer és 2 millió 700 ezer forint között lehet, a bölcsészeknek pedig, akiknek képzése az egyik legolcsóbb 230 ezer és 400 ezer forint között kell majd fizetniük alapképzésben, 450 ezer és 600 ezer között a mesterképzésben évente.

Bár még több mint egy hónap áll a rendelkezésükre a diákoknak, hogy leadják jelentkezésüket, de nem ajánlott mindent az utolsó pillanatra hagyni. Egy éve az utolsó felvételiző a határidő előtt egy másodperccel küldte el elektronikus jelentkezési lapját. Az elmúlt években az is kiderült, hogy nem csak a fiatalok szeretnének továbbtanulni. Tavaly a legidősebb felvételiző 76 éves volt, ő gyógypedagógia szakon szeretett volna továbbtanulni. A második legidősebb jelentkező 71 évesen felvételizett a jogász szakra, őt két 70 éves nyugdíjas követte, akik a fizika, illetve a villamosmérnöki szakot célozták meg.

Érdemes több szakot is megjelölnünk, ne csak egy szakban gondolkodjunk, viszont túlzásba esni sem szabad. 2011-ben a rekorder összesen negyven szakot jelölt meg ezért pedig 74 ezer forint eljárási díjat kellett fizetnie. Valószínű gyökeres változások várhatók a legnépszerűbb szakok listáján is. A gazdálkodás és menedzsment, turizmus-vendéglátás, mérnök-informatikus triumvirátus évek óta birtokolja a dobogót a legnépszerűbb szakok listáján. Tavaly a legtöbben közel 3700-an a gazdálkodás és menedzsment szakot választották.

Ahogy látható rengeteg a változás, amit figyelembe kell venni, így jól meg kell gondolni mégis milyen szakot is akarunk választani, hiszen ez egy nagyon fontos döntés. Aki eddig képtelen volt dönteni annak mindenképpen érdemes ellátogatnia január 20-21-én, pénteken és szombaton 10 és 17 óra között a Papp László Budapest Sportarénába ahol valamennyi hazai felsőoktatási intézmény standja elérhető és ott első kézből kaphatunk információt a továbbtanulásról.

közösség

további frisss

lap tetejére