Így érinti Vas megyét az országos útfelújítási program

• 2018. április 03., kedd •

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. március második felében országszerte mintegy 140 szakaszon adott át munkaterületet a kivitelezőknek út felújítás céljából.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program, illetve a hazai forrásból megvalósuló mintegy 500 projektelemet tartalmazó beruházási csomagnak köszönhetően idén csaknem 1200 kilométernyi út felújítása kezdődhet el, ami kétszeresen meghaladja a 2016-2017-ben elvégzett 667 kilométernyi útfelújítást. Tekintettel a programok volumenére, a munkálatok több körben, ütemezetten valósulhatnak majd meg. Az első ütemben Vas megyében szereplő projektek nettó ráfordítása több mint 1 milliárd forint, melyből egyebek mellett a 8-as számú főúton a Székesfehérvár-Jánosháza-Rábafüzes útvonalon, a Körmend-Ják-Szombathely összekötő úton, valamint a 87-es számú főúton a Kám-Szombathely-Kőszeg útvonalon.

közösség

további frisss

lap tetejére