Hitelből adott közel százmilliós kölcsönt a ZTE focicsapatnak Czeglédy cége – Orosz kapcsolatok a háttérben

forrás: https://pestisracok.hu • 2018. március 14., szerda •
Czeglédy Csaba bárhol megfordul, mindenhol jogszabályokat szeg, mindenhol felbecsülhetetlen kárt okoz, és mindezek ellenére a mai napig a DK ügyvédje, akik kitartanak mellette, sőt képviselőjelöltségében is támogatják. Csak tudnánk, hogy csinálja?! Utazzunk ez alkalommal a futball világába, ahol a szombathelyi szoci ifjú titán játékosok adásvételével élte ki magát. Ahogy arról néhány napja a Magyar Idők beszámolt, 2012-ben és 13-ban három összegben összesen 94 millió forint hitelt biztosított a Human Operator Zrt. a Zalaegerszegi futballklubnak, úgy, hogy a humánerőforrás szervezéssel foglalkozó cégnek ilyen jellegű pénzügyi tevékenységre, hitelfolyósításra engedélye nem volt. Ráadásul a legszebb az egészben, hogy Czeglédy cégének nem is volt kölcsönadni való pénze, ő maga is OTP hitelt vitt fel, hogy azt tovább kölcsönözze. A pénzre a birtokunkba került okiratok szerint a játékosok bére és szállítói tartozások miatt volt szükség. A kölcsönök ellenére a ZTE ebben az évben az első osztályból is kiesett és a mai napig nem sikerült visszaevickélnie az egykor Koplárovics Béla legendás góljával még a Manchester Unitedot is leverő bajnokcsapatnak. A Czegédy kölcsön tehát nem segített, a csoda pedig elmaradt. Node a 100 millát kamatostól vissza kellett fizetni. Jobb híján egy orosz hátterű ingatlanbefektető cégtől szerzett pénzt a Zalaegerszeg, hogy a szocialista ügyvédet kifizethesse.
Hitelből adott közel százmilliós kölcsönt a ZTE focicsapatnak Czeglédy cége – Orosz kapcsolatok a háttérben

Tíz év alatt a mennyből a pokolba – ekként cikkeztek 2012/13-ban a ZTE-ről a hazai sportsajtóban. Emlékeznek még a 2002-es BL selejtezőre, amikor egy addig ismeretlen magyar futballista nevét skandálta az ország? Mivel abban az esztendőben a ZTE nyerte meg a hazai bajnokságot a Bajnokok Ligája selejtezőt játszhatott. Méghozzá nem is akárkikkel, hanem David Beckhamék csapatával. Ezért a világklasszisokkal közöd találkozót nem is Zalaegerszegen, hanem a Puskás Stadionban rendezték meg. És akkor ismét megszületett a magyar focicsoda, ha nem is tartott sokáig. Koplárovics Béla, aki a 83. percben állt be csereként, a mérkőzés 91. percében a felhők közelébe lőtte a Zalaegerszeget. Találatával a ZTE 1:0-ra legyőzte a Manchester Unitedot. Tíz évvel később a bajnokcsapat az NBI-ből való kiesés határán, a bérek fedezetének és alapvető szállítói számlák fedezetének hiányában, kvázi totális kiszolgáltatottságban Czeglédy Csabához fordult segítségért. Hamar megbánták!

94 millió három részletben – a mérlegben ebből csak 60

A birtokunkba került kölcsönszerződések szerint 2012-ben összesen 52 millió plusz 8 millió, azaz összesen 60 millió Forint vett fel az NBI-ben maradásért küzdő Zalaegerszeg a Czeglédy vezette Human Operator Zrt-től. Ugyan ez év július 2-án újabb 20 milliót. Augusztus 31-én pedig az első szerződés módosításával plusz 14 milliót.

2012 április 21-én, öt fordulóval a bajnokság vége előtt közben már biztos volt, hogy a ZTE kiesik az NBI-ből hiszen egyetlen mérkőzést sem sikerült megnyernie, 8 döntetlent és 17 vereséget szenvedett el. De a millió csak úgy folytak…

Megtörtént s papírforma. A Zalaegerszeg nem csak kiesett az elsőosztályból, hanem olyan lejtmenetet mutat, amibe az egykori klubvezető is belebetegedett. A szurkolók elpártoltak, a hős Koplárovics nevét rég elfelejtették. A ZTE ma is másodosztályban játszik, jelen esetben esélye nincs a feljebb lépésre. Húsz csapatból ma a 15.-ek az NBII-ben.

Sok tízmilliós kölcsönök, csődhelyzet – jönnek az oroszok!

A Czeglédy féle kölcsönök visszafizetésének határideje közeledett. A paktum szerint a hiteleket havonta rendszeresen törleszteni kellett egy OTP-nél vezetett számlára. A szerződés kimondta, hogy amennyiben a hitel lejáratát követő négy hónap elteltével fennáll tartozás, a ZTE folyószámláira beszedést foganatosíthatnak.

A csapat kintlévőségei – a dokumentumok szerint – nem csökkentek. Ebben jelentős tétel volt, hogy hiába számítottak a lengyel Lech Poznan-nek továbbadott lett válogatott labdarúgó Rudnevs tovább értékesítéséből származó 330.000 Euróra.

Valahonnan pénzt kellett szerezni. Ekkora találtak rá az Innovative Properties Kft-re, amely egy magyar állampolgár, de orosz gyökerű és orosz hátterű ingatlan fejlesztő és forgalmazó cég, aki kihúzta a zalaegerszegi futballklubot a kátyúból. Legalább is akkor azt hitték.

Egy újabb birtokunkba került kölcsönszerződést szerint a ZTE 2013 március 6-án állapodott meg az „oroszokkal”, 200.000 Euró összegű hitelre (65-66 millió Forint). A szerződés 5-ös melléklete szerint egy másik hitel kiváltása miatt volt szükség az azonnali kölcsönre. Na ez volt a Czeglédy hitel.

A szerződés kemény volt, ahogy az oroszoknál szokás, de belementek.

A visszafizetésre fél évet, azaz 6 hónapot adtak. Ennek letelte után, amennyiben az adós felszólításra sem fizet, a kölcsönszerződésben szereplő fedezet, a Dandár 23-25 Ingatlanforgalmazó Kft., a gyakorlatban hat darab ingatlan, lakás, a kölcsönző vételi jogával a tulajdonába kerül. A lakásokat egy külön szerződésben összesen durván 80 és fél millió Forintra értékelték.

2013 decemberében keltezett közjegyzői okiratokból kiderül, hogy a ZTE a 2013 augusztus 31-ig esedékes határidőig nem fizette vissza a hitelt az Innovative Properties Kft.nek, ezért az végrehajtást kezdeményezett. A ZTE egy bizonyos Sz. Sz. Andrej nevű illetővel, az ingatlanforgalmazó cég ügyvezetőjével kötött megállapodás szerint mindenét elveszítette.

Csődhelyzet: a könyvvizsgáló szerint valami bűzlik

2014 elején a Zalaegerszeg pénzügyi átvizsgálásra könyvvizsgálót rendeltek ki. A könyvvizsgáló jelentés szerint akkorra a klub pénzügyi helyzete katasztrofálissá vált.

Az eljárás végén a könyvvizsgáló megállapította, hogy a ZTE összesen több mint 91 millió forinttal adósodott túl saját vagyoni keretein.

A könnyvizsgálói jelentés kitér arra, hogy a Human Operator Zrt-vel szemben a gazdálkodó egyenlegkezelője szerint 54 millió Forint tőke tartozás és több mint 6 millió Forint kamattartozás áll fenn, továbbá fennáll az OTP-vel szemben 60 millió Forint forgóeszközhitel, és magánszemélyek, kisebb cégek fel is kisebb összegű hitelek. A könyvvizsgáló külön részletezését kérte egy 20 milliós költségvetési kiutalásnak, egy közel 10 milliós előleg kifizetésének, ami esetében egyáltalán nem volt feltüntetve, hogy mire fizették ki.

A vizsgálat során a könyvvizsgálónak az is szemet szúrt, hogy a ZTE 2012. Évi e-beszámolójában csak 60 millió Forintnyi kölcsön van feltüntetve a 14 millió Forintról nincs benne szó. Nem is találta ennek az összegnek a felhasználását. A kiegészítő melléklet 8. Oldala szerint “3.2.3. Hátra sorolt kötelezettségek, hosszú lejáratú kötelezettségek: Hátra sorolt kötelezettségeink nincsenek.”

A 9.oldal szerint “3.2.4. Rövid lejáratú kölcsönök A ZTE Football Club Rt. 2005. július 21. napján az OTP Bank Rt. Zalaegerszegi Igazgatóságától 300 millió forint összegű, éven túli lejáratú, forgóeszközhitelt vett fel. A hitel végső lejárata 2015. június 30. napja. A hitel biztosítéka Zalaegerszeg Megyei Jogú Város készfizető kezessége, illetve a támogatási szerződés engedményezése a hitelező OTP Bank Nyrt-re. A hitel törlesztése 10 egyenlő részletben esedékes, minden év június 30. napján. A 2013. június 30-án esedékes törlesztő-részlet 30 millió forint, mely a részvénytársaság mérlegében átsorolásra került a rövid lejáratú hitelek közé.” Csakhogy a későbbi dokumentumokban nem találunk következő évre átvitt kölcsönrészt 37 millió Forint értékben. 2013. évi mérlegében is csak 30 millió Forintról számolnak be a hosszú lejáratra kapott kölcsönök között.

A 2013. Évi kiegészítő mellékletben a következőket írják: “A Humán Operátor Zrt. által nyújtott kölcsönből a 54.000.000,-Ft tartozása állt fenn a társaságnak 2013. december 31-én, mely kifizetésével kapcsolatban a társaság 2014. április 04-én ügyvédi fizetési felszólítást kapott.”.

Ezen okirat tanúsága szerint már szerepel a Humán Operátor Zrt. Mint hitelező. Azonban az összeg sehogy sem stimmel. A teljes Human Opratortól felvett összeg, ha csak az első szerződés módosítását is nézzük, nem 60, hanem 74 millió Forint.

Vajon ki és miért használta a 14 millió Forintot több mint egy éven keresztül? Miért nem jelent meg a 2012.évi mérlegben?!

A 2014. Évi kiegészítő melléklet újból 60 millió Forint hosszú lejáratú kölcsönt mutat, ennek a részleteiről azonban a könyvelésből semmi sem derül ki. A mérlegben beállított összeg a zalaegerszegi önkormányzat által felkért független könyvvizsgáló számításai szerint semmiképp sem lehet megfelelő.

Czeglédy a Hali játékosain is nyerészkedett

Mint arról korábban beszámoltunk, a Haladás játékosainak adásvétekéből is szép summa ütötte a szombathelyi szocialista politikus markát. 2014-ben két szombathelyi labdarúgó értékesítése, jogi munka és ügyvédi tanácsadás után több mint 11,4 millió forintos jutalékot kapott az FTC Labdarúgó Zrt.-től.

A futballistákkal való bizniszelés kapcsán akkor az is felmerült, hogy Czeglédy önkormányzati képviselősége szerint összeférhetetlenség áll fenn.

közösség

további frisss

lap tetejére