Hende Csaba adta át a várossá avatott Jánosháza kulcsát

MTI • 2013. augusztus 17., szombat •
Jánosháza a városi rang elnyerésével komoly előrelépést tett, amivel új kötelességek és új lehetőségek is együtt járnak - fogalmazta meg a honvédelmi miniszter szombaton a Vas megyei Jánosházán, a település várossá avatásának ünnepségén, miután átadta a polgármesternek - a huszárok kíséretében hozott - városi jelképeket, a köztársasági elnök által aláírt alapító okiratot és a város kulcsát.
Hende Csaba adta át a várossá avatott Jánosháza kulcsát

Hende Csaba az ünnepség több száz résztvevője előtt kifejtette: várossá válni ma is minden településnek rangot jelent, új távlatok nyílnak meg, és szívesebben jönnek a befektetők is a településre a kedvezőbb jogszabályi környezet miatt.
 

A várossá válás önmagában nem gyógyír mindenre, de ennek a közösségnek "van ereje és van bátorsága dolgozni, van benne tartás és elszántság, hogy kézbe vegye a saját sorsát" - tette hozzá. "Ezeréves történelmünk során csak akkor ment előre a haza dolga ha az értékek kerültek előtérbe, s folytatnunk kell a Szent István által megkezdett országépítő munkát" - hangsúlyozta Hende Csaba.

Kiemelte, hogy a mai Magyarország "csak akkor lehet sikeres, ha sikeresek a benne élők, a családok, és azok a kisebb-nagyobb közösségek, amelyekben az életünket éljük, ha sikeresek az önkormányzatok az emberek szolgálatában, sikeresek az általuk fenntartott intézmények, a vállalkozók és a munkások". Ehhez azonban lehetőségekre van szükség, amelyek megteremtésében "az államnak, a kormánynak is komoly szerepet kell vállalnia".
   

A miniszter szerint Magyarország megújításához szükség van az összetartozás szabadságára - amely egyszerre épül a jogokra és a kötelességekre, és ezek egyensúlyára. Ez adhat elég erőt "nekünk ahhoz, hogy valóban megújítsuk hazánkat, Magyarországot" - jelentette ki Hende Csaba.


   

 A 3000 lakosú, a 17. században már mezővárosi joggal rendelkező város a 13. városi rangra emelt Vas megyei település polgármestere,  Keresztes István (Fidesz-KDNP) részletesen ismertette az elmúlt évek fejlesztéseit, amelyek hozzájárultak a település fejlődéséhez. Megemlítette az általános iskola két épületének és a gondozási és családsegítő központ épületének felújítását, a főtér rehabilitációját, az új egészségház felépítését, a rendőrőrs és a múzeum alapítását. Egyben utalt arra, hogy a városi rang azt is jelenti, hogy az eddig pár tízmilliós pályázati lehetőségek köre milliárdos nagyságrendre bővül.
   

Harangozó Bertalan, Vas megyei kormánymegbízott adta át a Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, valamint Szabó Erika államtitkár által aláírt emléklapot a város képviselőinak, míg Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke (Fidesz-KDNP) Vas megye selyemzászlaját adományozta az új városnak.
  

 Az ünnepi eseményen díszpolgári címet vehetett át Kiss László alkotmánybíró, a település szülötte, s ugyancsak köszöntötték a város első újszülöttjét, illetve legidősebb, 101 éves polgárát.

közösség

további frisss

lap tetejére