Átadták a Harmatfű Erdei Iskola szállásépületét

frisss, facebook • 2019. október 01., kedd •
Uniós forrásból valósult meg a fejlesztés.

Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság a KEHOP „Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság működési területén található Natura 2000 területeket bemutató hálózat létrehozása” című, 782 millió Ft teljes költségvetésű projektjének támogatásával 138 millió Ft felhasználásával újjáépítette egykori erdei iskolai szálláshelyét, amely 33 főnek nyújt komfortos elhelyezést.

Az Őrségi Nemzeti Park 2002-es alakulása után elindult a lelkes munka a természetvédelmi orientációjú szemléletformálás területén is. Mindennek kiinduló bázisa az 1999-2000-ben Őriszentpéteren, Siskaszeren Phare CBC támogatással még Őrségi Natúrpark központnak épült, de 2002-től az új Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságnak helyet adó Harmatfű Természetvédelmi Oktatóközpont lett. A főépület az irodák mellett helyet adott még egy oktatóteremnek és egy kiállítótérnek is, a melléképület pedig csoportok fogadására alkalmas erdei iskolai szállásnak lett berendezve. Az új, fejlődő nemzeti park igazgatóság létszámigénye központi irodaépület híján megkívánta újabb irodahelyiségek kialakítását, így néhány erdei iskolai szoba irodai funkciót kapott. Ez a tendencia az évek során odáig vezetett, hogy a teljes szálláshely irodai egységekké alakult. Mindezek ellenére a környezeti nevelésért felelős kollégák továbbra is nagy lelkesedéssel küzdöttek a kitűzött célok eléréséért. Megfelelő kapacitású fogadóbázis híján egyre nagyobb hangsúly került a helyi iskolákkal, óvodákkal való kapcsolattartásra. Az iskolákba kihelyezett terepi programok, a szakkörök, a jeles napokra szervezett programok, a sok iskolát megmozgató természetismereti vetélkedők képezték a szemléletformálás főbb irányait.

- Igazgatóságunk 2018. júniusában, a KEHOP által támogatott „Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság működési területén található Natura 2000 területeket bemutató hálózat létrehozása” című projektnek köszönhetően létrejött új irodaépületébe költözött Őriszentpéter Városszerre - olvasható a tájékoztatóban. Az említett projekt költségtakarékos megvalósítása és az Információs és Technológiai Minisztérium, valamint az Agrárminisztérium támogató hozzáállása lehetővé tette, hogy a maradvány terhére új elemmel bővítsük a projekt műszaki tartalmát. A Natura 2000 hálózat és a hozzá kapcsolódó szabályrendszer széles körben történő megismertetése érdekében igazgatóságunk Natura 2000 szemináriumi szállásépületként építette újjá a megüresedett siskaszeri épületegyüttes egykori szállásépületét.A felújítás után az épületegyüttes így ismét természetismereti oktatóközpontként fogadja a látogatókat. A kibővített és modern szálláshely 10 szobával rendelkezik, összesen 33 férőhelyet biztosít. A mai igényeknek megfelelően minden szobához külön fürdőszoba tartozik. Ezen kívül melegítőkonyha és közösségi helyiség teszi komfortossá az itt tartózkodást. Az épület körül két tanösvény segíti a szemléletformálást, melyek közül a felelős hulladékgazdálkodással foglalkozó tanösvény szintén újonnan, a KEHOP által támogatott, „Környezettudatos hulladékkezeléssel kapcsolatos szemléletformálás az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság működési területén” című projektből került kialakításra. A másik tanösvény az erdőfejlődéssel kapcsolatos ismereteket részletezi, Rezgőnyár tanösvény néven.

- A környezeti neveléssel és ökoturizmussal foglalkozó kollégáink lelkesen és felkészülten várják a Natura 2000 szemináriumok és az erdei iskola első csoportjait. Úgy gondoljuk, hogy a mai digitalizált, a természettől elszakadt világban nagy szükség van a környezeti nevelés nemzeti parki helyszíneire, ahol az eltöltött néhány nap alatt igyekszünk visszavezetni a fiatalabb korosztályt a természetbe, megismertetni őket a saját környezetük értékeivel. A katedraszagú iskolai tanórák helyett a természet illatait, hangjait hívjuk segítségül, hogy jó érzéseket, kellemes emlékeket szerezzünk, és a gyermekek jó szívvel gondoljanak vissza a Harmatfű Erdei Iskolára. Próbáljuk egy kis lassításra, lecsendesedésre, rácsodálkozásra bírni rohanó világunk feltörekvő nemzedékét - olvasható a hivatalos közleményben.

közösség

további frisss

lap tetejére