Harmadszor is Szombathely Visszavár

bz • 2011. november 12., szombat •
Teljesen megtelt a városháza nagyterme a harmadik Szombathely Visszavár programra. A városban működő öt nagy cég mutatkozott be ismételten és kínálta szabad munkahelyeit. A résztvevők pozitív benyomásokkal térhettek haza, mert már tudják, hogy nem tanulnak hiába.

Alpolgármesteri köszöntővel indult a program. Molnár Miklós mondandóját többen csak a folyosóról hallgatták, mert nem fértek be a terembe. A teltház láthatóan inspirálta Molnárt, aki elmondta: a gazdasági fellendülés motorja lehet a jól képzett munkaerő. Szombathelyen több ezer szakembert vennének fel a cégek. Az alpolgármester szerint, ha a rendezvényen csak tíz embernek tudnak segíteni munkát találni, akkor már jól tették, hogy belevágtak a rendezvénysorozatba.

Kiváló példa erre a TDK (korábbi nevén Epcos) standjánál Knuahovich Tamás termék menedzser, akiről kiderült: ő tavasszal még végzős diákként  a közönség sorait gyarapította. Jelentkezése után két hónappal azonban már a cégnél dolgozott. A TDK egyébként most is kínált lehetőségeket gépész-, villamos- és vegyészmérnök végzettségűeknek. Havonta vesznek fel újabb mérnököket a céghez, amely újabb fejlesztésekbe kezd. Utóbbi információ némileg ellentmond korábbi hírünknek, amelyben az Epcos átmeneti létszmcsökkentéséről szóltunk.

Több standot is megnézett Szabolcs és Ákos, akik osztálytársak a Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskolában. Szabolcs szerint érdemes volt eljönniük a rendezvényre, mert bár még egy évük van, megtudták, mely területen elegendő a középfokú, és hova szükséges a felsőfokú végzettség. Ákos borúlátó: úgy véli, a tudását nem fogják megfizetni. A két fiatal egyetértett abban, hogy többet vártak a rendezvénytől. Konkrétabb állásajánlatokra számítottak, de bizakodóak, és jövőre is eljönnek.

A Szombathely Visszavár programon nem csak nyomtatott brosúrákon tájékozódhattak a résztvevők, hanem üzemben gyártott munkadarabokat is megnézhettek. A Delphi standján a fröccsöntő részlegről érkezett néhány félkész termék, az LUK asztalán egy félbevágott kuplungtárcsa, a TDK-nál kondenzátorok és tekercsek mutatták be az ott folyó munkát.  A BPW munkatársai nem kívánták elárasztani a polgármesteri hivatalt hatalmas gumiabroncsokkal és csuklós tengelyekkel, helyette modelleken magyarázták, mit is gyártanak a Körmendi úton.

Zöld Annával, a BPW szervezetfejlesztési vezetőjével beszélgetve kiderült: gépész- és villamosmérnököket keresnek, de fontos, hogy megalapozzák kapcsolataikat a leendő szakemberekkel is. Elmondása szerint nemrég beszélt egy fiatalemberrel, aki januárban végez tanulmányaival, februártól pedig már cégüknél dolgozik. Nem csak itt, hanem az LUK Savaria gyárában is optimistán tekintenek a jövőbe. Pitz Attila, termelési vezető lapunknak elmondta: 2012-ben száz embert terveznek felvenni a fröccsöntő részleghez.

A Városháza nagyterme egy óra múlva már szinte kiürült, de hazafelé menet egy apa elismerően nyilatkozott: középiskolás fiával együtt úgy gondolják, megérte eljönni.

 

frisss

közösség

további frisss

lap tetejére