Fontos témákról tárgyal csütörtökön az új közgyűlés

VN, szombathely.hu • 2019. november 27., szerda •
Húsz napirendi pontot tárgyalhat november 28-án 9 órától a szombathelyi közgyűlés - számolt be a Vas Népe.
Fontos témákról tárgyal csütörtökön az új közgyűlés

Az előterjesztésből kiderül: az Erdei Iskola Úti Közmű Közösség és a Külső Nárai úti Vízi-Közmű Társulat a városházára petíciót juttatott el, amiben kezdeményezik, hogy a szombathelyi közgyűlés haladéktalanul akadályozza meg az EFOP pályázatban, a Középhegyi út 1. szám alatt tervezett gyermekotthon építését. A 120 aláíró azért tiltakozik, mert nem kívánja, hogy környezetében megépüljön az Égszínkék Búzavirág Speciális Gyermekotthon, ahol a tervek szerint speciális szükségletű, 3 és 18 év közötti gyerekeket, fiatalokat helyeznének el. Felhívják arra is a figyelmet, hogy az intézmény lakói olyan gyerekek, akik viselkedésproblémákkal küzdenek, és akiknek közösségből való kiemelésük, elszeparálásuk erősen indokolt. A petíció egyik pontjában hangsúlyozzák az itt élők azon akaratát is, hogy „a már kialakult, nyugodt, zömében családi házas környezetük megváltoztatását nem kívánják, mivel a problémás gyerekek elhelyezése miatt a környék nyugalma többé nem lenne biztosított.” Az előterjesztés javaslata az, hogy a közgyűlés fejezze ki egyetértését a tárgyban, és ne létesüljön gyermekotthon a tervezett helyszínen. Mint arról korábban beszámoltunk, az eddig önálló költségvetési szervként működő Közterület-felügyeletet beolvasztják a polgármesteri hivatal szervezeti egységébe. Az előterjesztésből kiderül, az új struktúra 2020. január 1-jétől áll fel. Az átszervezés 30 ember munkahelyét érinti, közülük 28-an köztisztviselők. A javaslat szerint az illetékeseknek gondoskodniuk kell a szolgálati igazolványok cseréjéről, az új bírságtömbök és nyomtatványok megrendeléséről is. Tárgyalják az önkormányzat tulajdonában lévő gazdasági társaságok első félévi gazdálkodásáról szóló beszámolókat, de téma lesz az Aréna óvoda felújításával kapcsolatos mintegy 30 millió forint értékű többletköltség rendezésének kérdése is. A képviselők elé kerül a Volánbusz Zrt.-vel tervezett közszolgáltatási szerződés anyaga is, amely 2020. január 1-jétől december 31-éig biztosítaná a közösségi közlekedést Szombathelyen. A napirend határozati javaslatai között szerepel az is, hogy a közgyűlés felkéri a szolgáltatót annak vizsgálatára, milyen műszaki megoldással lehetséges a gépjárműpark gazdaságos átalakítása ahhoz, hogy az környezetbarát legyen. A megyei napilap áttekintéséből kiderül, hogy csütörtökön téma lesz még a bel- és csapadékvíz-védelmi rendszer fejlesztése, Szombathelyen ezer fa telepítése, valamint a sportcélú önkormányzati ingatlanok hasznosítása és a vezetői álláshelyekre vonatkozó pályázati felhívások elfogadása. A Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatójának, Kiss Barnának a megbízatása 2020. május 31-ével szűnik meg. A szombathelyi vásárcsarnok igazgatójának, Antoni Zsoltnak a kinevezése szintén határozott időre szólt, ami az év végével jár le. Meneszthetik az Agora Szombathelyi Kulturális Központ éléről Parais Istvánt, mert az intézmény igazgatói székére kiírandó pályázat szövege szintén a közgyűlés elé kerül. A nyílt ülés utolsó napirendjében az önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok felügyelőbizottságaiba és igazgatóságaiba választanak új tagokat. Zárt ajtók mögött négy napirendet tárgyalnak, közte vezetői megbízásokkal kapcsolatos döntéseket is hoznak.

közösség

további frisss

lap tetejére