„Évtizedes feladatokat oldottunk meg”

forrás: www.vaol.hu • 2017. december 29., péntek •
Miközben Európa számos városában már nem mernek esténként kimenni az emberek az utcára, Magyarországon, így Szombathelyen is békés építkezés zajlik – mondta évértékelőjében dr. Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője.
„Évtizedes feladatokat oldottunk meg”


 Amikor 2014-ben harmadszor nyertem el egyéni képviselőként az állampolgárok bizalmát, az inspirált leginkább, hogy jó és maradandó dolgokat kell alkotni.– foglalta össze küldetésének lényegét dr. Hende Csaba, akit arra kértünk, értékelje a 2017-es esztendőt.

Szombathely országgyűlési képviselője ebben az évben fontos feladatot kapott, Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke és a Fidesz frakcióvezető-helyettese lett 2017. október 1-jétől. Az országgyűlési képviselő szerint a legfőbb vívmány, hogy térségünk továbbra is a béke szigete, az országos átlaghoz képest is alacsonyabb a bűncselekmények száma.

– Miközben Európa számos városában már nem mernek esténként kimenni az emberek az utcára, Magyarországon, így Szombathelyen is békés építkezés zajlik – húzta alá a képviselő, aki szerint a városban folyamatosan dübörögnek a munkagépek, bölcsődéket, óvodákat, iskolákat, közintézményeket újítanak fel.

Elkészült a Haladás Sportkomplexum, amelyet már birtokba vett a szombathelyi sportszerető közönség. A visszajelzések és a futballcsapat legutóbbi három győztes mérkőzése pedig azt mutatja, hogy jó döntésnek bizonyult e látványos létesítmény megépítése.– fogalmazott dr. Hende Csaba. Hozzátette: ezzel egy időben megújult a Fedett Uszoda, és letették a jégcsarnok alapkövét is. – A napokban adtuk át a Szent Márton és a Berzsenyi tereket, amelyek újabb ékkövei a városnak – foglalta össze a képviselő, majd kiemelte, hogy azokkal egy időben a Területi Operatív Program (TOP) pályázatán jelentős vissza nem térítendő támogatást nyert a város egyebek között a sportház, a képtár és a víztorony felújítására is. – Ezek olyan szimbolikus szombathelyi épületek, amelyek felújítása évtizedek óta váratott magára – hangzott el.

Dr. Hende Csaba beszélt a közlekedésfejlesztés fontosságáról is, kiemelve, hogy az M86-os gyorsforgalmi utat láthatóan gyorsan megkedvelték az autósok. – Nem állunk meg, immáron kormányhatározat van arról, hogy kezdődhet a Szombathely–Kőszeg közötti kétszer kétsávos gyorsforgalmi út tervezése, az M8-as út tervezett fejlesztése pedig még közelebb hozhatja Vasvárt és Szentgotthárdot is – hangoztatta a politikus, aki szerint a közlekedésfejlesztés évtizede zajlik ma a térségünkben. A közösségi közlekedésfejlesztés kapcsán elhangzott, hogy a buszpályaudvar a vasútállomás környékére költözhet, és igencsak korszerű közlekedési központ jöhet létre. Erre a célra csaknem 650 millió forintot biztosít a kormány.

Szombathelyen kívül 11 kistelepülés is tartozik hozzám, ott is sok jó dolog történt az elmúlt esztendőben.– mondta el dr. Hende Csaba, példaként említve a Sét, Bucsut, Balogunyomot, Nardát érintő csapadékelvezetési programot. Felsőcsatáron és Pornóapátiban megújulhatott a nemzetiségi óvoda és az iskola. Vaskeresztes Szentpéterfával konzorciumban pályázott sikerrel az orvosi rendelő fejlesztésére. Dr. Hende Csaba szólt arról a 152 millió forintos projektről, amelynek köszönhetően Sében fejleszthetik a kerékpáros úthálózatot is.

Dr. Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője, az Országgyűlés alelnöke is értékelte az elmúlt esztendőt, amely szerinte sok jót hozott térségünknek. Fotó: Besenyei Gergely

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy dr. Hende Csaba szerint mi lesz a következő időszak legfontosabb kihívása. Mint mondta, helyi és globális szintű problémákkal egyaránt foglalkozni kell. – Továbbra sem adtuk fel a harcot, amelyet a Falco-gyár környezetterhelése ellen folytatunk. Határozott álláspontom az, hogy ebben az ügyben sincs szégyenkezni valónk. 2017-ben is haladtunk, a gyár felszerelte a mérőműszert és építi a szűrőberendezést is. De nem dőlhetünk hátra, az a feladatunk, hogy be is tartassuk a vállalásukat az utolsó betűig – hangzott el.

A beszélgetés végén szó esett az illegális bevándorlás kérdéséről is. – A nemrég lezajlott nemzeti konzultáció minden rekordot megdöntött: több mint 2,3 millió ember mondta el a véleményét. Országgyűlési képviselőként fontosnak tartom, hogy találkozzak a szombathelyi, vasi emberekkel, így az elmúlt hetekben személyesen is számos polgárral volt alkalmam beszélgetni. Jó volt érezni a támogatásukat, a Soros-terv elutasítása ugyanis kétségkívül pártokon felüli ügy, az pedig immáron bizonyossá vált, hogy bevándorlási kérdésben csak a Fidesz-KDNP-re számíthatnak a magyar emberek.

– Miközben az ellenzék leginkább önmagával van elfoglalva, mi továbbra is a térségért dolgozunk – emelte ki dr. Hende Csaba, hozzátéve, hogy a következő választások tétje az lesz, hogy meg tudjuk-e őrizni a biztonságos építkezés lehetőségét.

közösség

további frisss

lap tetejére