„Felelősséggel önmagunkért, egymásért!” - elkezdődött a Szociális Hét

MO • 2013. április 09., kedd •
Idén 17. alkalommal rendezik meg a Szociális Hetet, melyen ezen alkalommal is összegyűlnek a szociális szféra dolgozói, érdekeltjei, hogy megtárgyalják az aktuális problémákat, élethelyzeteket, feladatokat. Az április 9-12-ig tartó rendezvénysorozat mottója: „Felelősséggel önmagunkért, egymásért!” Ahogy a mottó is kimondja, a szociális ágazatban különösen fontos szerepe van az öngondoskodásra való felkészítésnek. Az elkövetkezendő napokban ennek mikéntjéről szóló előadásokat hallhatnak az érdeklődők.
„Felelősséggel önmagunkért, egymásért!” - elkezdődött a Szociális Hét

A Szociális Hetet dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere nyitotta meg, aki elmondta, hogy városunkban már hagyománnyá vált, hogy tavasszal Szociális Hetet szervezünk, majd ezt követően nyáron, egy hétig az egészségé a főszerep hasonló rendezvénysorozat keretein belül. A 25 program, ami elhangzik majd, és megtárgyalásra kerül, mind olyan, mely a szociális gondoskodás különböző fázisait mutatja be. Egy közösség erejét ugyanis az mutatja, hogy az elesettekkel és a szociálisan rászorulókkal hogy bánunk. A polgármester hozzátette, hogy Szombathelyen a szociális ellátás és helyzet példaértékű magyarországi viszonylatban, köszönhetően azon szakembereknek, akik ezen munkálkodnak.

A rendezvény megnyitójára tiszteletét tette még dr. Károlyi Ákos aljegyző, dr. Gaál Róbert jegyző, Szakály Gábor tanácsnok és Füzessy Józsefné a Regionális Szociális Forrásközpont Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója és egyben a rendezvény házigazdája, valamint a nap 2 előadója dr. Zacher Gábor toxikológus és dr. Varga Gábor pszichiáter.

Az érdeklődők rövid ízelítőt kaphattak, a téma  megjelenéséről az irodalomban és a társművészetekben, Kelemen Zoltán és Fekete Linda előadásával.

közösség

további frisss

lap tetejére