Sajtótájékoztató: Egymilliárd euró és 25 ezer új munkahely térségünkben

MTI • 2013. január 06., vasárnap •
Kiemelt járműipari központtá nyilvánította a kormány a Szombathely-Szentgotthárd-Zalaegerszeg térségében megvalósult Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központot, ahol egymilliárd euró tőkebefektetést és 25 ezer új munkahely létrejöttét várják - közölte Hende Csaba honvédelmi miniszter vasárnap, a kormányhatározat bejelentéséről szóló zalaegerszegi sajtótájékoztatón.
Sajtótájékoztató: Egymilliárd euró és 25 ezer új munkahely térségünkben

A tárcavezető - aki egyben Szombathely országgyűlési képviselője is - a három érintett város önkormányzati vezetőivel közös sajtótájékoztatón kifejtette: a Kecskemét után második kiemelt magyarországi járműipari központ erős gépipari és elektronikai centrummá válhat. Remények szerint a kormány december 20-án meghozott döntése hozzájárul ahhoz, hogy öt-tíz éven belül egymilliárd euró értékű tőkebefektetés érkezzen és mintegy 25 ezer új munkahely jöjjön létre a vasi-zalai térségben.

Hozzátette, hogy "magas hozzáadott éréket előállító, tartósan a térségben maradó és jól fizető munkahelyekre" van szükség, amelyekre van már példa, de társulnia kell ehhez a magas színvonalú szakképzésnek és felsőoktatásnak is. Az MTI kérdésére beszélt arról, hogy jelenleg a mechatronikai iparban és a járműgyártásban mintegy 20 ezer embert foglalkoztat a három város térsége.

Emlékeztetett arra is, hogy Kecskemét esetében a Mercedes és a kapcsolódó beszállítói kör tette indokolttá a kiemelt térséggé nyilvánítást. Ez számtalan járulékos fejlődési lehetőséget hozott például a bérlakásépítés, a helyi közlekedés vagy a főiskolai fejlesztések területén.

Hende Csaba kitért arra: a 2014 és 2020 közötti uniós tervezési időszakban a kiemelt járműipari központ fejlődését infrastrukturális fejlesztések előtérbe helyezésével, az uniós források felhasználásával is segítik. A térségben meglévő főutak, a 76-os és a 86-os felújítása már zajlik, de előtérbe kerülnek az autópálya-építési tervek, valamint a vasúti közlekedés javítása is.

Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere azt mondta, hogy Zala és Vas megyében "olyan emberek laknak, akik szeretnek, tudnak és akarnak is dolgozni", ehhez megvan a szükséges munkakultúra, tudásbázis is. Hangsúlyozta a térség városainak, vállalkozásainak az összefogását, és ugyancsak alapkérdésként említette a közlekedési infrastruktúra fejlesztését.

Molnár Miklós, Szombathely alpolgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy a két megye mintegy 500 ezer lakosa és potenciálisan 300 ezer munkavállalója az Európai Unión belül is fontos tényezőként szerepelhet. Ez a térség nem Győrrel szemben szeretné meghatározni magát, sokkal inkább azonos szintre kíván helyeződni, "az iparágak közötti versenyben együttesen fellépni".

Huszár Gábor, Szentgotthárd polgármestere szintén arról beszélt, hogy a három város együttműködése európai szinten is példaértékű lehet. S bár Szentgotthárd a legkisebb, az Opel révén mégis fontos szerepet tölt be, az együttműködésben pedig egyenrangú félként tud fellépni mindhárom város.

közösség

további frisss

lap tetejére