Egész nap színes programok közül válogathatunk március 15-én!

frisss • 2019. március 14., csütörtök •
A Huszártoborzóról Sátory Károlyt, a Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület elnökét kérdeztük.
Egész nap színes programok közül válogathatunk március 15-én!

Már hosszú évek óta az egyesület szervezi a március 15-i Huszártoborzót Szombathelyen, hogyan emlékszik vissza a kezdetekre?
- Számomra nagyon fontos, talán a legfontosabb nemzeti ünnepünk március 15-e. A Reményik iskola megalapítása óta a Falumúzeumban tartja ezt az ünnepet. Nagyon szerették ezt az alkalmat a gyerekek, és 7-8 éve - akkor még csak - iskola igazgatóként kezdeményeztem az akkori városvezetésnél, hogy megnyissuk a város minden lakója számára ezt a különleges és tartalmas rendezvényt. Ötletem nyitott fülekre lelt, így mára a szombathelyi családok körében az egyik legnépszerűbb hagyományőrző programot sikerült megvalósítanunk a városban. Kiválóan mutatja, hogy ez mennyire jó döntés volt, hogy a tavalyi évben csaknem 4 ezer látogatója volt a március 15-i programunknak, és több mint 500 gyerek vett részt a Huszárpróbának nevezett játékos feladatokban. Reméljük, hogy az időjárás idén is kedvez majd nekünk, és legalább ennyien, vagy még többen is leszünk.
Miért viseli különösen a szívén ezt az ünnepi programot?
- A Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület és a Reményik iskola számára is kiemelt jelentőséggel bír a Huszártoborzó, hiszen olyan élményt adhatunk a gyermekeknek, ahol személyes élményeiken keresztül ismerhetik meg a szabadságharc hőseinek bátorságát, és átélhetik, hogy milyen lehetett egymásért küzdeni. Erősödhet a bajtársiasság, a hazaszeretet, a nemzeti összetartozás gondolata. Hisszük, hogy ezzel a kilátogató gyermekeknek örök élményt tudunk adni.
Szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem annak a mintegy 100 embernek, akik társadalmi munkában segítik a rendezvény előkészítését, és lebonyolítását évek óta. A Reményik iskola munkatársai a kezdetektől komoly részt vállalnak teendőkből, a Fekete Sereg pedig azt a nem túl népszerű feladatot vállalta magára, hogy labanc ruhába bújik ezen a napon, köszönjük a Falumúzeum munkatársainak az együttműködést és nem utolsó sorban a Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület tagjainak is.
Hangsúlyozom, hogy a rendezvény mindenki számára ingyenes, egyet kérünk, hogy mindenki viseljen kokárdát, vagy bármit, ami a trikolór színeit idézi. 
 

RÉSZLETES PROGRAM:

9.00 Emlékmű alatti zöld terület (Brenner liget)
Lovasok, huszárok, érdeklődők gyülekezője, majd zenés, lovas felvonulás
Útvonal: Gagarin út – Magyar László utca – Brutscher József utca – Ady tér - Petőfi Sándor utca - Március 15. tér - Király u. - Széll K. u.- Múzeumkert

9.30 Ady tér – Petőfi szobor
Petőfi Sándor szobrának koszorúzása

10.00  Március 15. tér 
Országzászló felvonása katonai tiszteletadással
Ünnepi műsor
Előadják: az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium diákjai
Díszmenet

10.30  Átvonulás a Király utcán és a Széll Kálmán utcán keresztül a Savaria Múzeum parkjához

10.45 Savaria Múzeum parkja
Ünnepi műsor
Előadják:
a Nagy Lajos Gimnázium diákjai
Jámbor Nándor
Alföldi Alexandra - Aradszky Zsombor - Keszei Tamás
Szombathelyi iskolák kórusa
Ünnepi beszédet mond: dr. Hende Csaba, az Országgyűlés alelnöke
Szombathely Diákpolgármesterének beiktatása
Dr. Horváth Boldizsár szobrának megkoszorúzása

Szombathely országgyűlési képviselője közösségi oldalán is meghívta az itt élőket az eseményre:

 
Huszártoborzó a Falumúzeumban
 
Programterv
12 óra Napsugár kórus huszárnótákat énekel 
Gyülekező,ebédelési lehetőség
 
12:30 Résztvevők köszöntése, Himnusz
Közös imádság: Torma-Hasza Mónika evangélikus lelkész
Ünnepi köszöntő: dr. Puskás Tivadar polgármester
Köszöntő: Sátory Károly főszervező
 
Huszártoborzó
Huszárpróba gyerekeknek
Pontszerző játékok a falu területén, 15-20 állomáson.
Kishuszár tábor
 
A próbákat teljesítő gyerekek huszárcsákót kapnak, és huszárrá avatjuk őket.
(a huszárpróbákról bővebben ITT olvashat)
 
Ismerkedés a huszártábor életével kicsiknek-nagyoknak egyaránt
(készülődés a csatára, lovak ápolása, felszerelése, fegyverek ágyúk használata, tábori kórház, sebesültek ellátása, stb.)
 
14:30 Szombathely Város Fúvószenekarának ünnepi műsora a színpadon
Mese-, prózaíró és rajzpályázat értékelése
Díjak: Őrvidék Ház - Szülőföld Kulturális és Örökségvédelmi Egyesület
(A 170. évforduló alkalmából az egyesület a pályaművekből könyvet ad ki.)
 
15:00
Kishuszár avató
A pontszerzőn ügyeskedő gyerekek huszárrá avatása
A huszárokat felavatja: dr. Hende Csaba, a Parlament alelnöke
 
15:30 Összevont huszárcsapatok támadása, a labancok kiűzése a falu területéről.
 
Időjárástól, hangulattól függően további tánc és muzsika, a győztes csata ünnepe.
 
Egyéb lehetőségek:
Ólomhuszárok öntése, bőrtárgyak, kokárdák készítése, sétakocsikázás, lovaglás, de lesz kovács, mézeskalácsos, fakardos és lehet lőni durranópuskával is.
Könyvbemutatóval egybekötött toborzót tartunk Isaszegre, a tavaszi hadjárat egyik helyszínére.
A Múzeumfalu épületei és a gyerekek által készített rajzok megtekinthetők.
Az érdeklődők megnézhetik Bakonyi Dorottya szabadidomító lovas bemutatóját.
 
A rendezvényen étkezési lehetőség van, büfé működik.
 
A belépés ingyenes, feltétele a kokárda viselete, vagy egy magyar zászló a kézben.
 
A rendezvényt a Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület szervezi a Savaria Múzeum, az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ, a Fekete Sereg Hagyományőrző Csoport, a Szökős Néptáncegyüttes, a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Művészeti Iskola, az Őrvidék Ház és még sok barát közreműködésével, segítségével.
 
A rendezvény fő támogatója: Szombathely Megyei Jogú Város
A fent jelzett időpontok a rendezvény sodrásában eltolódhatnak!
Rossz idő esetén (eső, viharos szél) a rendezvény más időpontban kerül megrendezésre, melyről értesítjük a város lakosságát.

közösség

további frisss

lap tetejére