Dolgoznak a fogorvosi ellátás fejlesztésén is

MTI, solydent.hu • 2018. október 02., kedd •
A fog- és szájbetegség Magyarországon népbetegség.
Dolgoznak a fogorvosi ellátás fejlesztésén is

Már az ötéveseknél is tapasztalható a fogromlás, és a 12 éveseknek átlagosan három maradandó foguk beteg. Hazánkban a felnőtt lakosság körében végzett felmérés alapján minden ötödik ember kimondottan rossznak vagy nagyon rossznak értékeli a fogai állapotát. A népesség kétharmadának van tömött, 30 százalékának lyukas foga – olvasható a Központi Statisztikai Hivatal kiadványában. Állami ellátás esetén 18 éves kor alatt és 62 éves kor felett minden kezelés orvosi díja térítésmentes, a 18–62 év közötti pácienseknek csak a fogpótlásért kell fizetniük, ám a fogmegtartó beavatkozások – mint a tömés, gyökértömés, fogkő-eltávolítás – ingyenesek. Az elmúlt években nemcsak a háziorvosokat, de a fogorvosokat is támogatta az állam, egymilliárd forinttal növekedett a fogászati szakellátásra szánt finanszírozás. A Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozatának elnöke, Hermann Péter portálunknak úgy fogalmazott: idén a fogászati alapellátás is kapott praxisonként 130 ezer forint rezsitámogatást, tavaly pedig hárommillió forint támogatásban részesültek, azonban ez csak egyszeri juttatás volt. Az alapellátáshoz hasonlóan a szakellátók is részesültek emelésben márciustól, ők havi 150-160 ezer forint többlettel számolhatnak.

közösség

további frisss

lap tetejére