Családot adnak a szülők nélkül élő gyerekeknek

frisss • 2018. november 28., szerda •
Bele se merünk gondolni, milyen lehet, ha karácsonykor egy családnak nincs mit ennie, ha egy gyereket nem vár semmi a fa alatt, vagy nincs hol álomra hajtania a fejét. Az SOS Gyermekfalvakban élő 400 gyerek közül többeknek most lesz az első, igazi karácsonya.
Családot adnak a szülők nélkül élő gyerekeknek

Panni 6 éves, pár hónapja került be a kőszegi gyermekfaluba. Szülei nem tudtak gondoskodni róla, sokszor enniük sem volt mit. Panni nagyon félénk és bizalmatlan, de lassan kezd oldódni, egyre többet nevet. „Azért szeretek az SOS-ben lakni, itt lett először igazi barátom, mert meleg van és akár kétszer is kérhetek az ebédből” – mondja a kislány. Lea 7 éves, bántalmazás miatt került be a gyermekfaluba. A tornatanára figyelt fel rá, hogy a kislányon rendszeresen külsérelmi nyomok vannak. Amikor nevelőanyukájához került hetekig nem mert elaludni, nehogy valaki bántsa. Nevelőanyukája órákig ült az ágya szélén és simogatta a fejét, együtt várták a megváltó álmot. A két kislány most egy szobában lakik, egymást szorosan átölelve alszanak el. Úgy mondják, ők „SOS-testvérek”. A lányok sülve-főve együtt vannak, hetente pszichológus foglalkozik velük, aki a nevelőszülővel együtt próbálja oldani az otthon és az utcán megélt traumákat.

Az SOS Gyermekfalvakban 400 gyerek nevelkedik, egytől egyig súlyos történeteket cipelnek.

Van, akit csecsemő korában hagytak ott a kórházban, másokat fizikailag vagy szexuálisan bántalmaztak, vagy épp súlyos alkoholfüggőség miatt nem tudtak gondoskodni róluk a szüleik. Az SOS-ben a gyerekek nevelőszülőknél, családias környezetben nőhetnek fel. Arra is van lehetőség, hogy a testvérek együtt maradhassanak. Nem ritka, hogy akár öt testvér is egy családba kerül, ami megkönnyíti számukra a beilleszkedést, hiszen általában ez az egyetlen rokoni kapcsolatuk, ami számukra marad.
A nehéz körülmények közül érkező gyerekek súlyos traumákat hordoznak, amik feldolgozásához sok szakember, kemény munka és több év kell. Az SOS-ben a nevelőszülő, a tanácsadó, pszichológus és a fejlesztő szakemberek a helyi szakmai partnerekkel együtt dolgoznak azon, hogy a Pannihoz és Leához hasonló gyerekek sorsa jobbra forduljon.

„24 órában, az év 365 napján, éveken keresztül a gyerekek mellett vagyunk. Ezért számítunk adományozóink támogatására, hiszen a legfontosabb a gyerekek számára, hogy stabil, kiszámítható, szerető otthonuk legyen – mondta Romet-Balla Ágnes kommunikációs és adománygyűjtési igazgató. – A kőszegi gyermekfaluban nevelkedő 80 gyerek közül sokan most élik meg majd először az ünnepeket.”

közösség

további frisss

lap tetejére