Független jelölt nyert Gencsapátiban

MTI • 2013. június 17., hétfő •
A független Bodorkós Ferencet választották meg polgármesternek a vasárnap megtartott időközi polgármester- és képviselőválasztáson a Vas megyei Gencsapátiban.
Független jelölt nyert Gencsapátiban

Görög István tájékoztatása szerint a 2214 választásra jogosult közül 1021-en adták le a voksukat a két szavazókörben, az érvényes szavazatok száma összesen 996 volt, az érvényteleneké 25. A választási részvétel 46,1 százalékos volt. Bodorkós Ferencre 507 szavazat érkezett, míg ellenfele, Abért Valentin 448 szavazatot kapott. Mindketten független jelöltként vállalták a megmérettetést - közölte. Hozzátette: Bodorkós Ferenc, aki társadalmi megbízatásban látja el feladatát, egy ciklussal korábban már volt a község polgármestere.
  

 Gencsapáti községben azért kellett időközi polgármester- és képviselőválasztást tartani, mert az előző testület márciusban feloszlatta önmagát - emlékeztetett a jegyző. A hat képviselői helyre 13-an jelöltették magukat, a megválasztott képviselők közül, akik valamennyien függetlenként indultak, négyen voltak tagjai az előző testületnek is, közöttük Kovács Vince korábbi polgármester is mandátumot szerzett.

 

közösség

további frisss

lap tetejére