Belpolitikai válság fenyegeti Nagy-Britanniát

MTI,atv.hu • 2018. július 10., kedd •
Lemondott hétfőn Boris Johnson, Nagy-Britannia eddigi külügyminisztere, néhány órával azután, hogy a brit EU-tagság megszűnésének folyamatát irányító minisztérium volt vezetője, David Davis is bejelentette távozását.
Belpolitikai válság fenyegeti Nagy-Britanniát

Theresa May miniszterelnök mindkettőjük lemondását elfogadta. Boris Johnson lemondásának közvetlen előzményeként, pénteken Theresa May és kabinetjének tagjai javaslatcsomagot fogadtak el az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnése után fenntartandó kereskedelmi kapcsolatok szabályozásáról. Johnson szerint a pénzügyminisztérium annyira fél a rövid távú gazdasági fennakadásoktól, hogy ezek elkerülése végett feláldozza a Brexittől várható közép- és hosszú távú gazdasági előnyöket is. Johnson lemondásából arra lehet következtetni, hogy nem az állampolgárok akarata, hanem sokkal inkább a nagyvállalatok és pénzügyi körök érdeke érvényesül a Brexit kapcsán – vélik szakértők. David Davis helyettese szintén lemondott, így most vezetés nélkülivé vált a Brexittel foglalkozó terület, ami belpolitikai válságra utal. A sajtóhírek, melyek szerint egy csoport szerveződik a konzervatív párton belül, hogy benyújtson egy indítványt Theresa May lemondatásáért, is ezt támasztják alá. Ennek a sikere azonban meglehetősen csekély.

közösség

további frisss

lap tetejére