Batthyány Erzsébetről készült könyv

EB • 2012. november 06., kedd •
A Híres Szombathelyi Nők sorozat legújabb kötete Batthyány Erzsébet életét eleveníti fel úgy, hogy közben egy letűnt kort is megidéz. Vasárnap ünnepélyes bemutató a Szent Márton Látogatóközpontban.

Példát mutatni – ez volt a Szülőföld Könyvkiadó célja, mikor elhatározta, hogy 22 kötetben örökíti meg a Szombathelyhez kötődő, a városban maradandót alkotó nők életét. Az arcképcsarnok kitalálója dr. Takátsné dr. Tenki Mária tanácsnokasszony volt, aki fontosnak tartja, hogy ne csak a helyi híres férfiakat, hanem nőket is megismerjük.

Szombathelyi nőnek lenni ma tiszteletreméltó. Színházba, kulturális eseményekre járhatunk, tehetünk jót, lehetünk önkéntesek. Ha maradandót alkottunk pedig rögtön cikkeznek róla az újságokban. De nem volt ez mindig így. Gazdag Erzsi és Amrózy Teréz után Batthyány Erzsébet élete, szellemisége éled újjá. Egy 400 éve élt nőé, akinek egyszerre kellett feleségnek, anyának, és üzletasszonynak lennie ahhoz, hogy ma írjanak, beszéljenek róla.

Dr. Zsámbéki Mónika művészettörténész- muzeológus, és egyben a kötet szerzője elmondta, úgy ír a grófnőről, hogy saját korába is helyezi, képet ad az akkori Magyarországról, Szombathelyről. Az írónő szerint Batthyány Erzsébet a 17. század színes és érdekes egyénisége volt, a Vas megyéhez ezer szállal kötődő Batthyány család sarja.

Ismeretes, hogy a grófnő adományából épült újjá a Szent Márton templom 1670-ben, és itt is helyezték örök nyugalomra. E mellett egy ispotály felállítását és üzemeltetését is ő finanszírozta Szombathelyen. Korai menhely, öregek otthona, kórházféle intézmény volt ez, ahol öregeket és szegényeket ápoltak.

Dr. Zsámbéki Mónika 20 évvel ezelőtt a templommal kapcsolatos kutatásai során találkozott először asz asszonyszemélyével.  Többek között a fennmaradt végrendeletét is feldolgozta már, mely számos adatot szolgáltat a családjáról, barátairól, kapcsolatairól, adósairól, tartozóiról, az akkori főméltóságokról. Háromnegyed évvel ezelőtt, mikor a kiadó megkereste a könyv ötletével, volt hát miből építkezni.

S hogy miért szolgálhat egy 17. századi nő példaként ma is? Batthyány Erzsébet Szociális érzékenysége és vallási célú intézkedésein túl vezette az otthoni háztartást, és irányította a gazdaságot. Korának gazdasági, kulturális területen is megállta a helyét épp úgy, mint otthon a konyhában.  

A könyv ünnepélyes bemutatójára a Szent Márton Ünnepségsorozat keretében vasárnap délután négy órakor kerül sor a Szent Márton Látogatóközpontban.

A következő kötet, mely várhatóan december közepén jelenik meg, a szombathelyi születésű Márkus Emíliáról, a nemzet színésznőjéről emlékezik meg.

közösség

további frisss

lap tetejére