Bármi áron megállítaná a bevándorlást Trump

MTI, Fotó: 24.hu • 2018. február 08., csütörtök •
Akár a kormányzat is leállhat.
Bármi áron megállítaná a bevándorlást Trump

Donald Trump amerikai elnök szerint inkább álljon le a kormányzat működése, ha a kongresszusban nem sikerül megállapodni a demokratákkal a bevándorlás ügyében.

Az elnök a Fehér Házban a rendfenntartó erők képviselőivel és kongresszusi politikusokkal tartott találkozóján fejtette ki álláspontját. Hangsúlyozta: a demokratáknak el kell fogadniuk a szigorúbb határvédelmi intézkedéseket annak érdekében, hogy gátat vessenek az illegális bevándorlásnak.

A szenátus republikánus és demokrata párti vezetői optimistábban nyilatkoztak: szerintük közel a megállapodás, amelynek révén két évre megszavaznák a kormányzat működéséhez szükséges finanszírozást, úgy, hogy az igenlő voksot a demokraták nem kötik a bevándorlási törvénnyel kapcsolatos javaslataik elfogadásához.
 

közösség

további frisss

lap tetejére