Balázsy Péter: Finomhangolásra vár Szombathely

Mandiner • 2019. július 06., szombat •
A fiatalok hazacsábítását, a város utcáról utcára történő felújítását, valamint a városlakók mindennapjait megkönnyítő beruházásokat ígér Balázsy Péter, a Fidesz-KDNP szombathelyi polgármesterjelöltje a Mandinernek adott interjúban.
Balázsy Péter: Finomhangolásra vár Szombathely

Kiemelkedően sikeresnek értékeli Puskás Tivadar polgármesterségének kilenc évét, de szükségesnek tartja, hogy az apróbb, ám a mindennapokat nagyban meghatározó fejlesztéseket is végrehajtsák — erről nyilatkozott a Magyar Nemzetnek a Fidesz-KDNP szombathelyi polgármesterjelöltje. Balázsy Péter kiemelte: a polgári oldal arra készül, hogy októbertől egyedül vezeti a várost, de ha szükséges, a település érdekében készek a kompromisszumokra.

„Szombathelyen az elmúlt években számtalan nagy beruházást hajtottak végre, melyek mértéke megközelíti a százmilliárd forintot, ugyanakkor azt érzékelem, hogy a nagy fejlesztések mellett az embereket foglalkoztató apróbb dolgokra kevesebb figyelem jutott” – jelentette ki a Vas Megyei Közgyűlés főjegyzője, aki októberben a Fidesz–KDNP színei­ben száll ringbe a város polgármesteri székéért. Balázsy Péter a terveivel kapcsolatban elmondta, a következő éveknek Szombathelyen arról kell szólniuk, hogy ezeket a kisebb mértékű, de a mindennapokat meghatározó beruházásokat elvégzik.

„Utcáról utcára és járdáról járdára kell felújítani a várost

annak érdekében, hogy az itt élő emberek azt érezzék, napi szinten tudnak részesedni ezeknek a beruházásoknak az eredményeiből. Emellett a gazdaságfejlesztésre is komoly hangsúlyt kell fektetni, ami még akkor is igaz, ha kilenc év alatt több mint megduplázódott a város iparűzésiadó-bevétele. Ez alapot teremt egy sor fejlesztéshez, programhoz” – fogalmazott a kormánypárti politikus.

„Már csak élethelyzetemből és koromból fakadóan is, szeretnék több figyelmet fordítani arra, hogy a városban felnövő, de innen elszármazott, más egyetemekre, főiskolákra járó fiatalok közül minél többet hazacsábítsunk, és a segítségükkel is még jobban fejlődhessen a város” – tette hozzá.

Balázsy Péter kitért arra is, hogy az önkormányzati választáson olyan csapattal indul, amelynek tagjai között a jelenlegi kormánypárti képviselők jelentős része helyet kap, de lesznek új ismert és elismert jelöltek is annak érdekében, hogy a maximális eséllyel vegyék fel a küzdelmet a többi párttal szemben.

A kormánypárti polgármesterjelölt kérdésre kifejtette: arra törekednek majd, hogy a polgári oldalnak meglegyen a többsége a közgyűlésben, de hangsúlyozta, olyan döntéseknek kell születnie Szombathelyen, amelyek a város egészének a támogatását bírják. „Akik ismernek, azok tudják, hogy alapvetően egy

kompromisszumkész ember vagyok,

és hiszek abban, hogy a legtöbb döntéshez meg lehet teremteni a támogatást politikai állásponttól függetlenül. Ez lehet, hogy optimista várokozás a részemről a majdani ellenzéki frakciókkal szemben, de a gyakorlat a Vas Megyei Közgyűlésben is működik” – emelte ki Balázsy Péter.

A Fidesz–KDNP-s polgármesterjelölt az ellenzékről elmondta, hogy látszatra a pártok között nagy egység van kialakulóban, ami első pillantásra egy könnyű lépésnek tűnik. „Azt azonban nem látjuk, hogy az ellenzéki pártok a programok szintjén hogyan tudják összeegyeztetni az elképzeléseikethiszen olyan formációkról van szó, amelyek korábban egymásnak gyökeresen ellentmondó terveket fogalmaztak meg. Másrészt kérdés az is, hogy az ellenzéki pártok milyen módon képzelnék el együtt a város működtetését. Elég csak arra gondolni, hogy januártól, amióta többségük van a város közgyűlésében, harmincmillió forinttal csökkentették a parkfenntartó cég költségvetését, éppen a nyári időszakra. Ez nem az a felelősség, amelyet egy város irányításra készülő politikai közösségtől az emberek várnak” – hangsúlyozta a politikus.

Megemlítette azt is, hogy az ellenzék felrúgta a város hároméves útfelújítási koncepcióját, emiatt sem az eddigi, engedélyes tervekkel rendelkező, sem az ellenzék által javasolt, az ő körzetei­ket érintő szakaszok nem épülhetnek meg. „Utóbbiak azért, mert engedélyeztetni kell azokat. Éppen ezért fontos, hogy a Fidesz–KDNP vezesse a várost, és átgondoltan, ha kell, akkor kompromisszumra készen fejlessze a települést” – emelte ki Balázsy Péter.

Balázsy Pétert 2018-ban az Év Fiatal Vezetőjének választották,

a Mandiner vele készített korábbi interjúját itt olvashatja.

VIA

közösség

további frisss

lap tetejére