Az USA a magyar családpolitika követője és szövetségese lett

MTI • 2019. február 12., kedd •
Budapest és Washington családpolitikai együttműködésre készül - az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára erről Washingtonban beszélt az MTI-nek.
Az USA a magyar családpolitika követője és szövetségese lett

Novák Katalin republikánus törvényhozókkal, valamint az amerikai Egészségügy és Emberi Erőforrások Minisztériuma nemzetközi igazgatójával, Garrett Grigsbyvel és főtanácsadójával folytatott megbeszéléseket. „A családpolitikai kérdésekben közös fellépést tervezünk a különböző nemzetközi fórumokon megjelenő, általunk kedvezőtlennek ítélt jelenségek ellen” – fogalmazott az MTI-nek az államtitkár. Kiemelte, hogy amerikai tárgyalópartnerei – köztük a republikánus törvényhozók is – nagy érdeklődést tanúsítottak a magyar családpolitika iránt, elismeréssel adóztak az értékalapú rendszernek, felajánlva egyúttal az együttműködés lehetőségét. Novák Katalin elmondta: az együttműködés első formája egy márciusban Washingtonban megrendezendő közös családpolitikai konferencia lesz. Ezen Magyarország részletesen ismerteti majd értékközpontú adópolitikáját, amely támogatja a családokat és a gyermekvállalást, valamint szó lesz arról is, hogy a családi értékek miként jelennek meg a magyar oktatási rendszerben.

közösség

további frisss

lap tetejére