Az autókereskedők izgulhatnak

Fotó: primaautokft.hu • 2018. április 17., kedd •
Hétfőtől minden céget ellenőriznek, ami a használt autókkal kapcsolatos.
Az autókereskedők izgulhatnak

Hétfőtől az utólagos adótraffipaxszal a gépjármű – különösen a használt gépjármű -, valamint a gépjárműalkatrész kereskedelmi tevékenységet folytatók, valamint a szervizek adókötelezettségeinek szabályszerű teljesítését vizsgálja a NAV.

Ezt a szektort többek között azért is érdemes kiemelten ellenőrizni, mert azoknak a vállalkozásnak már csak 60 százaléka működik, amelyeknek 2013-tól ez volt a főtevékenységük. A több mint 42 ezer adózó 37 százaléka jelenleg adószámtörlés, illetve kényszertörlés alatt áll vagy már fantomizálódott - mondta Tállai András államtitkár. A kockázatelemzők leválogatása alapján kiderült, hogy például a gépjármű-kereskedelemmel foglalkozó vállalkozók a vizsgált időszakban összesen 745 milliárd forint összegben szerepeltették helytelenül bevallásaikban az uniós beszerzéseiket, ami adózónként 111 millió forintot jelent. Az előzetes elemzések során az is kiderült, hogy a vállalkozók a bejelentett munkavállalók fele után nem vagy helytelenül nyújtották be a munkáltatói járulékbevallást.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az ellenőrzések megkezdése előtt majd egy hetet biztosít a hibák javítására, az alkalmazotti jogviszonyok rendezésére, illetve a bevallani elmulasztott adó összegének szankciómentes megfizetésére.
 

frisss

közösség

további frisss

lap tetejére