Általános iskolai nyílt napok. Melyik iskolát válasszuk?

• 2012. január 03., kedd •
2012-ben is nyílt nappal várják a szombathelyi általános iskolák a beiratkozás előtt állók szülőket, akik még nem döntötték el hogy jövőre melyik intézménybe íratják nebulójukat. Ajánlatos minél több iskolát megnézni és mérlegelni hogy szerintünk melyik lenne a legmegfelelőbb.

2011-es nyílt nap a Váci iskolában

 Az iskola-látogatás alkalmával nézzük meg, hogy az adott intézmény hangulata szimpatikus e számunkra, figyeljük meg, hogy a pedagógusok hogyan beszélgetnek a gyermekekkel, a gyerekek egymással..

Nézzük meg milyen szakkörök, foglalkozások érhetőek el az iskolában és hogy ezek az elfoglaltságok mennyire illenek gyermekünk érdeklődési köréhez.
Fontos szempont, hogy érdemes olyan iskolát választanunk, amely nem esik túlságosan messzire a lakóhelyünktől, valamint ahova egy-két ovis barát is megy, hogy ne szakítsuk ki teljesen a gyermeket a megszokott közegéből. Érdemes elmenni a gyerekekkel együtt a nyílt napokra, ismerkedni az iskola légkörével, az ott dolgozó pedagógusokkal. Ezek figyelembevételével, jó döntést hozhatunk majd.

Pillanatkép a Gotthard iskolából

Bolyai János Általános Iskola és Gimnázium

február 4. 10. óra
Iskola bemutató és tájákoztatás

Bercsényi Miklós Általános Iskola

február 16. - 8.00, 12.00
Nyílt tanítási órák, intézménybejárás

Brenner János Óvoda, Általános Iskola és Kollégium Kollégium

január 19. - 17.00 Az iskola bemutatása

február 2. - 17.00 Nyílt nap

február 9. - 17.00 Az iskola bemutatása

február 16. - 17.00 Tanítási módszerek, követelmények bemutatása

 

Derkovits Gyula Általános Iskola

február 8. - 7:45 Nyílt tanítási órák
február 8. - 17.00 Szülői tájékoztató
február 11. - "A MI NAPUNK" játékos foglalkozások

Dési Huber István Általános Iskola

február 10. - Nyílt tanítási órák

Gothard Jenô Általános Iskola

február 25. - Nyílt tanítási órák

március 1. - Bemutató nap

Neumann János Általános Iskola

február 28. -  Nyílt tanítási órák

Nyitra Utcai ÁMK Általános Iskolája

január 21. - Nyílt nap
február 22. - Nyílt tanítási órák

Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola

február 19 - 10:00 Nyílt nap

Oladi ÁMK Simon István Utcai Általános Iskolája

január 27. - 9:00 - 11:00 Nyílt tanítási nap
február 4. - Iskolakóstoló

Paragvári Utcai Általános Iskola

február  22. - 8.00, 12.00 Nyílt tanítási órák, igazgatói tájékoztató

Reguly Antal Általános Iskola

február 23. - 16:00 Iskolakostolgató
február 27. - 7:45 - 11:00  Nyílt tanítási nap 

Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

február 18. - 8:30 Nyílt tanítási órák

Zrínyi Ilona Általános Iskola

február 21. - 8.00, 11.00 Nyílt tanítási órák

frisss

közösség

további frisss

lap tetejére