Akár a kétgyermekesek is megkaphatják a kedvezményes 10 milliót

blikk.hu, Napimagazin • 2018. augusztus 12., vasárnap •
Az indulása óta eltelt három évben 81 ezer családnak, nagyjából 330 ezer embernek segített a családi otthonteremtési kedvezmény – idézte Novák Katalint a blikk.hu.
Akár a kétgyermekesek is megkaphatják a kedvezményes 10 milliót

A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerint a programon keresztül 232 milliárd forint támogatást fizettek ki. Novák utalt arra, hogy a tízmilliós állami támogatás mellett a kormány a kétgyerekesek esetében is vizsgálja a háromgyerekesek számára a 10 millió forintig már elérhető, 3 százalékos kamatozású lakáshitel lehetőségét. Az otthonteremtési kedvezmény egyik célja az volt, hogy lendületet adjanak a gazdaságnak az építőiparon keresztül. Az államtitkár úgy véli, ez is sikerült, hiszen egy év alatt több mint 30 százalékkal több lakás épült, mint az azt megelőző évben. Novák szerint emellett a csok-nak köszönhetően 26 ezer olyan család volt, ahol újabb gyermeket vállaltak. Január 1-jétől pedig lehetőség van arra, hogy ha harmadik vagy további gyermek érkezik a családba, akkor a fennálló jelzáloghitelekből egy-egy milliót elengednek – jegyezte meg az államtitkár.

közösség

további frisss

lap tetejére