A világ legjobb madárfotósa az arborétumban

EB • 2012. augusztus 02., csütörtök •
27 éves, de már megnyert mindent, amit fotós megnyerhet. 2010-ben az év természetfotósává választották- magyar fényképész még nem jutott el idáig. Ő Máté Bence, akinek munkáiból most a Kámoni Arborétumban nyílt kiállítás.

Fotóinak 99 százaléka tudatos tervezés eredménye, több hónapra előre tudja, mit szeretne megörökíteni, és ezért képes órákat utazni vagy éppen egyhelyben gubbasztani. A kiállításon nem volt jelen, talán következő címlapképén dolgozik éppen, ám Heltai Csaba a National Geographic Magyarország magazin művészeti vezetője mesélt első találkozásukról. Mint mondta, Máté még csak húsz éves volt, mikor a második címlapképe jelent meg az újságban, rá egy évre pedig az amerikai változatban is szerepelt, amely 33 országban jelenik meg. Legnagyobb erénye abban áll, hogy gyermekkora óta eleven kapcsolatban áll a természettel, különösen a madarakkal- fogalmazott. Nem mellékesen Máté Bencének nagyon jó tolla is van, többször jelent már meg cikke az újságban.

A fotós 40 képe látogatható a Kámoni Arborétum központjában, az emeleten a magyar madárvilág, lent az egzotikusabb témájú képek kaptak helyet, a lift mögött pedig néhány drámai fotó is megtekinthető, ahogy a nagy állat éppen megeszik egy kisebbet. Szendi Zsuzsa, a komplexum vezetője nagy örömmel jelentette be, hogy a Máté Bencéről készült film vetítési jogát is sikerült megszerezniük, egy hónapon keresztül fut majd a vásznon.

A National Geographic Magyarország több éven keresztül ösztöndíjjal is támogatta Máté Bencét, aki ma már inkább a fotóturizmusból teremti meg szenvedélye anyagi hátterét. 2006-ban két üzlettársával együtt létrehozta a Hidephotography vállalkozást, melynek keretében bárki fotózhat az általuk kialakított lesekből. Jelenleg Magyarországon, Costa Ricában és Brazíliában van ilyen.

„A folytatást még felsorolni is nehéz lenne. Bence céltudatosan fejlesztette magát, kialakította a csak rá jellemző „Máté Bence-stílust”, újszeru ötleteivel, meglepő technikai megoldásaival megújította a madárfényképezés gyakorlatát, és példáján okulva a hazai természetfotózásban egyre inkább teret nyert az a szemlélet, hogy madarakat csak akcióban, illetve jellemző viselkedésük közben érdemes fotózni.”- olvasható a matebence.hu oldalon.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére