A természettudományok központja lesz a KDG

Frisss, MTI • 2013. szeptember 04., szerda •
A földrajz, a biológia, a kémia és a fizika tantárgyakat tanulhatják majd a kanizsais diákok és a 12 partner intézmény tanulói a 320 millió forintból kialakított és felszerelt laborban. A projekt részleteit sajtótájékoztatón ismertették a szervezők.
A természettudományok központja lesz a KDG

Marton Zsolt oktatási ügyekért felelős alpolgármester a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a vasi megyeszékhelyen és környékén letelepült cégek évek óta szorgalmazzák a felsőfokú műszaki képzés megindítását, amely szerinte nem képzelhető el a természettudományokra alapozó és azokat magas színvonalon oktató középfokú képzés nélkül. Éppen ezért pályázott a város önkormányzata még 2012 nyarán a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) Öveges Programjában, melynek keretében 320 millió 519 ezer forintos, önrész nélküli támogatást nyert el az iskola.

Módos Tibor, a gimnázium igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, soha nem látott mértékű fejlesztésre nyílik lehetőségük, az iskola 100 éves épületében felújíthatják a szaktantermeket, kialakíthatnak egy olyan természettudományos laboratóriumot, amelyet a legkorszerűbb eszközökkel tudnak felszerelni.

   

Fodor István, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) tankerületi igazgatója hangsúlyozta, a természettudományok oktatása elképzelhetetlen a szemléltető eszközök használata, a tanár és a tanulók által közösen végzet kísérletek nélkül. A fejlesztésnek köszönhetően XXI. századi feltételeket teremtettek a gimnáziumban - tette hozzá.
    

Pintér Róbert projektmenedzser elmondta, a programba bevontak 12 szombathelyi általános iskolát is. Ezek az iskolák legalább öt éven át, összesen évi 360 órában használhatják majd a laboratóriumot és a legkorszerűbb infokommunikációs eszközökkel felszerelt szaktantermeket. A projekt keretében az iskola helyiségeit már augusztusban átalakították, az eszközök beszerzését már elkezdték, a laboratóriumot pedig október végétől használhatják a tanulók.

közösség

további frisss

lap tetejére