A temetői árus is ugyanolyan kereskedő, mint a többi

MNO, maszol.ro • 2019. október 24., csütörtök •
A szabály az szabály.
A temetői árus is ugyanolyan kereskedő, mint a többi

A temetői virágok, koszorúk, gyertyák, mécsesek árusítására is az általános kereskedelmi előírások érvényesek – közölte az állami fogyasztóvédelmet felügyelő Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a Magyar Nemzet érdeklődésére. A virágboltok, virágot árusító pavilonok üzleteknek minősülnek, így ezekre is vonatkozik az előírás, hogy fel kell tüntetni a nyitvatartási időt, elérhető helyen kell tartani a vásárlók könyvét, panasz esetén pedig tájékoztatást kell adni a békéltető testület elérhetőségeiről. Azoknak a kereskedőknek, akik közterületen értékesítenek, például a temetők bejárata melletti asztalokról árusítanak, ugyancsak jelezniük kell a vállalkozás nevét és székhelyét – tette hozzá a tárca. Akár virágról van szó, akár dekorációs tárgyról, a bruttó árat üzleti és közterületi értékesítés esetén is egyértelműen, könnyen azonosíthatóan és tisztán olvashatóan, forintban kell feltüntetni. A vásárlásról kötelező blokkot, nyugtát adni. Fontos szabály, hogy több eladási ár egyidejű feltüntetése esetén a kereskedő köteles az alacsonyabbik felszámítására – emelte ki a minisztérium. Arra is rámutatott, hogy halottak napja környékén a temetők általában hosszabb nyitva tartással várják a hozzátartozókat, ugyanakkor növekszik a közutak forgalma. A fogyasztóvédelmi hatóság veszélyekre is figyelmeztetett. Mivel a száraz koszorúk mellé tett gyertyák tüzet okozhatnak, zárt vagy LED-es mécsesek kihelyezését javasolja – olvasható a Magyar Nemzetben.

közösség

további frisss

lap tetejére