A Haladás Sportkomplexum ügyvezetője reagált az SZKKA közleményére

frisss • 2019. augusztus 29., csütörtök •
A dokumentumot változtatás nélkül közöljük.
A Haladás Sportkomplexum ügyvezetője reagált az SZKKA közleményére

Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft

Sajtóközlemény

Az alábbi közlemény, az SZKKA 2019.08.28-ai közleményének reagálása

Az SZKKA közleményében több csúsztatás és valótlanság látott napvilágot, melyeket az alábbi tényekkel kívánom cáfolni:

Értelmezhetetlen számomra, hogy az SZKKA vezetősége azt írja a közleményében, hogy előzetes egyeztetés nélkül lefoglaltam a csarnokot 8.00-22.00 óráig terjedő időintervallumban. Az említett időszakra a Multifunkcionális Sportcsarnokot teljesen szabályos- a Felügyelő Bizottságunk, Szombathely MJV Gazdasági, majd Jogi bizottsága, Szombathely MJV Közgyűlése által egyhangúlag elfogadott és az Emberi Erőforrás Minisztériuma által támogatott- Megállapodás keretében, piaci áron bérbeadtam a HVSE-nek. Pődör Zoltán első bérlési szándékú közvetett- Polgármesteri Hivatalon keresztüli- megkeresése a FEB és bizottsági ülések, valamint a Minisztérium állásfoglalása után, közvetlen megkeresése pedig június 21-én történt meg. Nem tisztem minősíteni egy vállalkozás vezetőjét sem, de lehet, ha én világsztár csapatot építek, akkor nem az alapozás megkezdése előtt egy héttel keresek edzéslehetőséget a városban.

 A HVSE-vel kötött Megállapodásnak köszönhetően, Szombathely városának a tavalyi 240 milliós közvetett támogatáshoz képest az idén 0 forintjába kerül a Sportkomplexum üzemeltetése.  A Megállapodás fontos eleme, hogy a HVSE albérletbe adhatja a csarnokot, a Sportkomplexum ügyvezetőjének a hozzájárulásával, amit én a július 9-ei háromoldalú (SZKKA-HVSE-Sportkomplexum) megbeszélésen előzetesen meg is tettem. A megbeszélés emlékeztetőjét megküldtem Szombathely MJV Polgármesteri Hivatalának. Ezen a megbeszélésen a HVSE társadalmi elnöke felajánlotta Pődör Zoltánnak, hogy a további megbeszélések és megegyezés ideje alatt is használhatják edzésre a Sportkomplexumot, amit Pődör Zoltán nem fogadott el. Továbbá a mihamarabbi megállapodás érdekében, már másnapra egyeztetést javasolt az SZKKA ügyvezető elnökének. A másnapi telefonos megkereséskor Pődör Zoltán külföldi tartózkodásra hivatkozva elutasította a személyes egyeztetést, ezért a HVSE gazdasági vezetője levélben küldte el az egyeztetés tartalmát. Se a személyes invitálásra, sem az e-mail-es megkeresésre Pődör Zoltán azóta sem reagált.

Azért is furcsa az SZKKA közleménye, mert májusban amikor az egyetemi csarnok felújítása miatt voltak edzéslehetőség problémáik, azonnal a segítségükre siettünk és több alkalommal is a Haladás Sportkomplexum csarnokában adtunk helyet csapatuknak. Igaz, ennek a bérleti díját csak a második felszólító levelünk kézhezvétele után egyenlítették ki.

Szeretném továbbá jelezni, hogy a csarnokban jelenleg közel ezer szombathelyi és Szombathely környéki gyermek 24 korosztályos csapatának edzésmunkája folyik és bajnoki mérkőzéseiknek is a Sportkomplexum ad otthont. Helyet ad a csarnok a Futsal NBI-es és a Röplabda extra ligás csapatának is. A Haladás felnőtt versenyzői közül pedig többen a jövőre Tokióban megrendezésre kerülő olimpiára készülnek.

Továbbra is fenntartom azt a javaslatomat, hogy az SZKKA ügyvezetője keresse fel a HVSE elnökét és vele egyeztesse bérleti szándékát a csarnok használatról. A Sportkomplexum részéről kettejük megállapodásának akadálya nincs. Továbbá jelzem, hogy nyitott vagyok akár a több oldalú egyeztetésre is, a megoldás előmozdítása érdekében.

 

Szombathely 2019. augusztus 29.

 

Gál Sándor

ügyvezető

Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft.

közösség

további frisss

lap tetejére