A CSOK változás lényege röviden

Bors, bereczki-kft.hu • 2019. február 16., szombat •
Igyekeztünk leegyszerűsíteni.
A CSOK változás lényege röviden

Július elsejével kiterjesztik a használt lakások vásárlására is a csok mellé igénybe vehető kedvezményes hitelt. Két gyermek vállalása esetén 10, három vagy több gyerek után 15 millió forintos támogatott, maximum 3 százalékos kamatozású hitelt lehet felvenni. Eltörlik a 35 milliós értékhatárt, vagyis az ennél drágább használt lakásra is lehet hitelt, illetve csok-ot kapni. Ez a szombathelyiek számára is nagy segítség, hiszen jelenleg a használt lakások négyzetméterára 300 ezer, az új építésűeké pedig 420 ezer forint körül alakul. Július elsejétől már a második gyermek érkezésekor csökken a fennálló jelzáloghitel-tartozás összege 1 millió forinttal, a harmadik gyermek esetén pedig 1 millió helyett már 4 millióval, minden további gyermek esetén újabb 1-1 millióval. Ez csok-hitel esetén is érvényes.

közösség

további frisss

lap tetejére