13 kamupárt még mindig nem adta vissza az államtól kapott kampánytámogatást

MTI, BHIM • 2018. augusztus 07., kedd •
Egy lehetőséget mindenki kap, ha ezzel visszaél, nem kap további támogatást.
13 kamupárt még mindig nem adta vissza az államtól kapott kampánytámogatást

Sajtóhírek szerint a 16-ból mindössze három párt térítette vissza az állami kampánytámogatást, miután nem érte el az egyszázalékos küszöböt a 2018-as országgyűlési választásokon. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász ezzel kapcsolatban elmondta, hogy mivel a jogalkotók úgy tapasztalták, hogy a 2014-es választások idején létrejöttek a választásokra létrehozott kamupártok, amelyek kizárólag az állami támogatások felvételére alakultak, szigorítottak a szabályozásokon. Eszerint azok a pártok, amelyek nem érik el az egy százalékot a választáson, kötelesek visszautalni minden kampánytámogatást a Magyar Államkincstárnak, ugyanez vonatkozik azokra a jelöltekre, akik két százalék alatt maradnak. Az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről szóló törvény júliusban elfogadott módosítása pedig már azt is előírja, hogy az a párt, amely az előző országgyűlési választásokon folyósított állami kampány-támogatással nem számolt el, nem tarthat igényt újabb kampány-támogatásra. A szigorúbb szabályozástól azt várják, hogy csökkenjen a kamupártok száma.

közösség

további frisss

lap tetejére