Alakul a káosz a közlekedésben a havazás miatt Vas megyében

• 2013. március 25., hétfő •
Vas megye területén jelenleg is havazik, a lehullott hó a közlekedésben már okozott kisebb fennakadásokat - tájékoztat a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Aki teheti inkább, ne induljon útnak a térségben!
Alakul a káosz a közlekedésben a havazás miatt Vas megyében

Az elmúlt fél órában három balesetről kaptunk hírt.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint kedd reggelig főként a Dunántúl középső és déli részén, illetve az Alföld északnyugati részén jelentős vastagságú (15-25 cm) hótakaró kialakulása várható. A Kisalföld térségében pedig kevesebb hóra számítanak. Kedden napközben inkább csak megszakításokkal valószínű gyengébb havazás, majd késő délutántól nyugat felől újabb hullámban várható havazás.

Az élénk, időnként erős északkeleti szél több helyen képes lesz hordani lehullott havat, ami jellemzően alacsony szintű hófúvást eredményez. Kedd napközben veszít erejéből a szél, és vastagabb hóval fedett területeken inkább ismét csak mérsékelt, élénk légmozgás várható.

Vas megyében:

Vas megye területén jelenleg is havazik, a lehullott hó a közlekedésben már okozott kisebb fennakadásokat, de a lakossági ellátó rendszerek működésében zavar nem keletkezett – olvasható a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hírlevelében.

Balogh Nikoletta megyei katasztrófavédelmi szóvivő tájékoztatása szerint a rendőrséggel és a közút kezelővel folyamatos az egyeztetés a közutak állapotáról. A közútkezelő szakemberei a körmendi üzemmérnökség területén 7 munkagéppel dolgoznak az utak takarításán.

A magyar-szlovén határszakaszon Szlovénia az ott kialakult hóhelyzet miatt 12:30 órától forgalomkorlátozást vezetett be a 7,5 tonna feletti tehergépjárművek vonatkozásában, így Szlovénia irányába átmenetileg szünetel a 7,5 tonna feletti teherforgalom.

A körmendi és a vasvári járás területén havas útviszonyokra, rossz látási viszonyokra kell számítani. Aki teheti inkább, ne induljon útnak a térségben!

A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság felhívja a lakosság figyelmét, hogy a megváltozott útviszonyok miatt fokozott óvatossággal, az útviszonyoknak megfelelően közlekedjenek!

közösség

további frisss

lap tetejére