Horkai György még nem elégedett

szróbert • 2014. augusztus 16., szombat •
Nagyon bízom benne, hogy Szombathely hamarosan a hazai vízilabda egyik sikeres fellegvára lesz - mondta a frisss.hu-nak nyilatkozó Horkai György. A magyar férfi utánpótlás vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a Savaria Kupa első, hazai győztes meccse után elmondta azt is, hogy viszonylag simán verték a a magyar fiúk a németeket, de ő még nem igazán elégedett a játékkal.
Horkai György még nem elégedett

A mester hozzátette: Zalánki szép gólokat lőtt, Sedlmayer jól mozgott a vízben, de például a centerjátékunk nagyon nem működött. Emberelőnyben, emberhátrányban sem voltunk elég magabiztosak, van még mit javítanunk az elkövetkezendő napokban. A játék minden elemében fejlődnünk kell. Az olaszok nagyon megerősödtek, a felnőtt válogatottból is érkezett a keretükbe játékos, változatos a játékuk, ez meg is látszott a montenegróiak ellen. Nehéz mérkőzésre számítok ellenük, de ezekből tudunk fejlődni.

 

közösség

további frisss

lap tetejére