Vízilabda: sportban ellenfelek, de medencén kívül barátok

szróbert • 2014. augusztus 31., vasárnap •
A kétnapos villámtorna igazi erőfelmérő volt serdülő fiaink számára, hiszen a Vasas, a KSI, valamint a szerbiai VK Paracsin elleni mérkőzés kiválóan szolgálta az eredményes felkészülést - nyilatkozta honlapunknak Juhász Tibor, az Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület (AVUS) stratégiai tanácsadója.
Vízilabda: sportban ellenfelek, de medencén kívül barátok

A szerb fiúk a Domino-Avus vendégeként érkezett Szombathelyre. Amikor az idei nagy szerbiai árvíz idején a víz mindent elvitt Dobrenovac környékén, akkor úgy gondoltuk, segítenünk kell. Sportban ugyan ellenfelek vagyunk, de a medencén kívül barátok. Az árvízkárosultról területről származó VK Paracin csapatát láttuk vendégül egy hétre. A Magyar Vízilabda Szövetség és Szombathely Megyei Jogú Város támogatásával pedig kiírtuk ezt a serdülő tornát. Kiváló partner volt városunk, hiszen nemcsak a szervezésben, hanem a szabadidős programok lebonyolításában is nagy segítséget kaptunk a Városháza kedves munkatársaitól - tette hozzá a frisss-hu-nak interjút adó Juhász Tibor.

A felkészülési torna jól illeszkedett a serdülő fiúk edzéstervébe, hiszen sikerült legyőzni a szerb fiatalokat, de a Vasast is két góllal. Sajnos a KSI-től 7-6-ra kikaptunk, de kijelenthető, hogy a szombathelyi 15-16 éves fiúk a magyar mezőny élvonalához tartoznak, hiszen a Vasas, a KSI és az Újpest mellett mi is ott vagyunk a legjobbak között. 
A villámtorna végeredménye: 1. KSI, 2. Domino-AVUS, 3. VK Paracin, 4. Vasas

 

közösség

további frisss

lap tetejére